Balogh József csapata a Hatvan otthonában indította a szezont és tért haza egy ponttal.
Lányainknak egy hét csúszással indult az új bajnoki év, ugyanis az első fordulóra kiírt Nyíregyháza elleni mérkőzést elhalasztották. Csapatunk így a 2. játéknapon kapcsolódott be a küzdelmekbe, a szezonnyitón a Hatvan otthonába látogattak.
Az első félidőben inkább a hazaiak akarata érvényesült, fölényben futballoztak, ám lányaink hősiesen védekeztek. A Hatvan előtt több lehetőség is adódott, ám kapusunk, Szilágyi Lilla eszén nem tudtak túljárni. A 25. percben a Balogh-tanítványok örülhettek, Debreceni Zara egy távoli szabadrúgásból bevette a hatvani kaput. Az előnyt sikerült is megtartani a játékrész végéig, lányaink nyugodtabban várhatták a folytatást.
Szünet után próbálta fokozni a nyomást a Hatvan, nagy erőket mozgósítottak, hogy ledolgozzák hátrányukat. Akcióból nem, de büntetőből bevehették volna kapunkat, ám Szilágyi Lilla ezúttal is a helyén volt, így maradt ez előnyünk. Már-már úgy nézett ki, lányaink győztesen jöhetnek le a pályáról, de a hazaiak ismét kaptak egy büntetőt, amit már nem hibáztak el és döntetlenre hozták a párharcot.
Leány Regionális U-14 HNP Észak-Kelet csoport 2. forduló
FC Hatvan – DEAC: 1-1 (0-1)
DEAC: Szilágyi, Fenyő, Sári, Papp B., Debreceni, Szolnoky, Juhász, Burai, Homovics
Cserék: Kiss B., Vecsei
Vezetőedző: Balogh József
Gólszerző: Debreceni 25’
Balogh József: Úgy vélem, a mérkőzés java részében jól játszottunk, a lányok mindazt, amit kértem tőlük, megvalósították a pályán. Ellenfelünk fölényben futballozott, több helyzetet kidolgozott, de Szilágyi Lilla remek napot fogott ki, ám időnként a szerencse is kellett, ne kerüljünk hátrányba. Szabadrúgásból viszont mi szereztük meg a vezetést, így előnyből várhattuk a második félidőt. Szünet után két jogos büntetőt is ítéltek ellenünk, az elsőt még hárította kapusunk, a másodikat viszont értékesítette a Hatvan. Egy pontot szereztünk a szezonnyitón, a játékunk kezd alakulni, de még nagyon sok munka vár ránk. Gratulálok a lányoknak a döntetlenhez.
