Küzdőszellemből jelesre vizsgáztak a fiatalok

Négygólos hátrányból még visszajött a meccsbe a DASE U13-as csapata, ám a Loki Focisuli fiataljai Fortuna segítségével eldöntötték a maguk javára a párharcot.

Első mérkőzésére készült Kiss Levente együttese, tanítványai a bajnoki nyitányon a városi rivális Loki Focisuli otthonában léptek pályára. A srácok nagy izgalommal várták első megmérettetésüket, ki voltak éhezve a focira.

A mérkőzés elején kiegyenlített volt a játék, mindkét oldalon adódtak helyzetek, ám elég volt egy párperces kihagyás és a házigazdák négygólos előnyre tettek szert. Ehhez kellett védőink figyelmetlensége, de némi szerencse is. A legtöbb csapat ekkora hátránynál már feladta volna, nem úgy fiataljaink, akik összekapták magukat és Kiss Tamás góljával és Borbély Előd duplájával visszajöttek a meccsbe. Sajnos az egyenlítés már nem jött össze, sőt a piros-fehérek, Fortuna segítségével még háromszor betaláltak és végleg eldöntötték a párharcot.

Megyei U-13 A csoport 1. forduló

Loki Focisuli – DASE: 7-3

DASE: Molnár – Borbély, Freudenfeld, Hodosi, Basa, Bartha, Kulcsár, Kiss T., Faragó

Cserék: Varga-Völgyi, Papp B., Havasi-Mehdi, Kecskés

Edző: Kiss Levente

Gólszerzők: Kiss T. 41’, Borbély 46’, 54’

Kiss Levente: A szezonkezdésre összeállt a csapat, bár egy-két hiányzónk még akad. Egy jó mérkőzést játszottunk a Loki Focisulival, mely jól szolgálta a gyerek fejlődését. Bár vereséget szenvedtünk, a srácok küzdeni akarásból jelesre vizsgázta, nagy hátránynál sem adták fel. A gólok egy részét pontrúgásokból kaptuk, de ma a szerencse is ellenfelünk pártján állt. Nem csüggedünk, dolgozunk tovább, javítjuk a hibákat.

P.I.