Pontosztozkodás a derbin

U19-es csapatunk vasárnap a városi rivális, DSI Debrecen együttesével mérte össze erejét, mely találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget.

Városi derbi várt vasárnap Köstner Tamás alakulatára, mely játéknapon a már őszi bajnok DSI Debrecen otthonában léptek pályára. Nem lehetnek jó emlékeink a sportiskolásokról, ugyanis az első körben kilencet kaptunk tőlük. Fiataljaink szerették volna feledtetni azt a kudarcot, megmutatni, csak egy kisiklás volt.

Kicsit álmosan kezdtek fiataljaink, kellet egy kis idő, mire felvették a mérkőzés ritmusát, ám amint bemelegedtek, kiegyenlítődött a játék. Mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltunk a sportiskolásoknak, bár előfordultak pontatlanságok, viszont az iramra nem lehetett panasz. Helyzetek mindkét oldalon adódtak, a hazaiaknál lehetett többet feljegyezni, de védelmünk ezúttal jól zárt. Ha kellett, Szalóki Norbert kisegítette társait, magabiztosan őrizte a kaput. Gól viszont egyik oldalon sem született, a döntés a második félidőre maradt.

Fordulás után mintha csapatunk dominált volna, de a hazai kapu elvétve került veszélybe, ennek oka, hogy nem széleken akarták megbontani a védelmet a Köstner-fiúk, inkább mindent középen erőltettek. Ebben a játékrészben is több helyzete volt a sportiskolásoknak, de ahogy az elsőben, úgy a második félidőben sem született gól, így megosztoztak a pontokon a felek.

MLSZ Regionális U19 Délkelet “B” csoport 12. forduló

DSI Debrecen – DEAC: 0-0

DEAC: Lévai – Kiss M., Farkas (Gurbai 61’), Kovács M., Dari, Varsányi, Puskás, Bánsági (Virág 46’), Pál, Almási, Sándor

Edző: Köstner Tamás

Köstner Tamás: A DSI nem véletlenül lett őszi bajnok, ma is bizonyították, kiváló csapat, ez úton is gratulálok nekik a csoportgyőzelemhez. Mezőnyben kiegyenlített volt a játék, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de ellenfelünknek több helyzete volt. Kapusunk viszont ma remek napot fogott ki, több bravúrt is bemutatott. Az első félidőben pontatlanul futballoztunk, a másodikban inkább mi domináltunk, azonban ez helyzetekben nem mutatkozott meg. A döntetlen a sportiskolások ellen jó eredménynek számít, de játékban maradt bennem hiányérzet, nem használtuk eléggé a széleket, viszont az iramra nem lehetett panasz. Még két mérkőzés van hátra az őszi szezonból, szeretnénk mindkettőt megnyerve zárni az évet.