Kiss Levente: „minden téren léptünk előre”

A DASE U13-as csapatának edzője értékelte tanítványai őszi teljesítményét.

November 13-án lépett pályára utoljára ebben az évben Kiss Levente alakulata a megyei korosztályos bajnokság őszi szezonjában, mely sorozatot a 3. helyen zártak.

„Jelentősen megváltozott nyáron a keretünk, többen egy korosztállyal feljebb kerültek, akik maradtak és akik felkerültek az U11-ből, azokból egy új csapatot kellett építeni. Ebben a korosztályban már a két tizenhatos között zajlanak a mérkőzések, a kapu mérete nagyobb (5×2) illetve a létszám is (8+1). A legtöbb játékosnak ez még újdonságnak számított, kellett egy kis idő, míg hozzászoktak a változásokhoz. A srácok akartak tanulni, fejlődni, nagyon jó volt a hozzáállásuk, az edzéseken becsületesen dolgoztak, bizakodva vártuk a bajnoki rajtot. Ősszel két alkalommal szenvedtünk vereséget, a szezonnyitón a Loki Focisuli és a szezonzárón a Nánási Focisuli bizonyult jobbnak nálunk. Ez a két mérkőzés volt egyébként csak, melyeken nem szereztünk pontot, a többi találkozót megnyertük. Igazából ezek kötelező győzelmek voltak, ellenfeleink nem tudták megnehezíteni a dolgunkat. Volt olyan találkozó, amelyen megleptek a srácok, mint például a Józsa elleni párharc. Hamar kétgólos hátrányba kerültünk, de a második félidőben sikerült felállnunk és fordítanunk, ez pedig a csapat erejét mutatja. A mögöttünk hagyott hónapokban minden téren léptünk előre, ahogy a fiúk egyre jobban megismerték egymást, kialakult egy összetartó közösség, kiváló a csapategység, jó a hangulat az öltözőben. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy jó eredményeket értünk el, így maximálisan elégedett vagyok az őszi teljesítménnyel. A srácok számára hamarosan kezdődik a téli szünet, a bajnokság majd márciusban folytatódik. A tavaszi szezontól azt várom, hogy az élen álló csapatokhoz minél jobban felzárkózunk és szorosabb mérkőzéseket tudunk velük játszani. Szeretném megköszönni a srácoknak az elmúlt hónapok munkáját, a szülőknek pedig a támogatást” – fogalmazott az őszi szezon kapcsán Kiss Levente.

A DASE U13-as csapata 5-2-es mérleggel, 44-15-ös gólkülönbséggel, 15 pontot gyűjtve a 3. helyen zárta az őszi szezont. A legeredményesebb játékos, Borbély Előd, aki 13 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, ezzel a bajnoki góllövő listán a 3. helyen áll.