Tehetségközpontunk további öt edzője árulta el, miért is választotta az edzői hivatást, mi ennek a szakmának a szépsége.

Az első részben kilenc szakemberünk osztotta meg velünk azt a titkot – már ha titok volt egyáltalán – mi inspirálta őket azon döntésükben, hogy edzőként dolgozzanak. A 2. részben megtudhatjuk, Kiss Levente, Köstner Tamás, Harcsa Csaba, Gyurina János és Takács Tamás miért gondolta úgy, hogy ezt a szakmát válassza.

Kiss Levente: Világéletemben fociztam, focizok a mai napig is, de egyszer eljön az idő, mikor végleg szögre kell akasztani a stoplist. Miután a DEAC-hoz kerültem, Molnár Bálinttal kialakult közöttünk egy jó barátság. Mikor távozott addigi segítője, megkérdezte, lenne-e kedvem az edzőséghez. Mivel semmilyen végzettséggel nem rendelkeztem, ám úgy gondoltam, ez egy jó lehetőség arra, ne szakadjak el a futballtól, vállaltam a feladatot. Elvégeztem a tanfolyamot, és már három éve tanítom a fiataloknak a labdarúgást. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, jó érzés tudni azt, hogy általam tudnak egyre többet a futball tudományából, látni, hogy napról napra fejlődnek. Ez is bizonyítja, évekkel korábban jól döntöttem, hogy ezt a hivatást választottam.

Harcsa Csaba: Egy sajnálatos sérülés miatt fiatalon véget ért játékos pályafutásom, a labdarúgástól viszont, mint legtöbb kollégám, nem szerettem volna elszakadni. Az egyetemen testnevelés szakon végeztem, de mellette még volt öt szakmám, bármelyiket választhattam volna, ám én az edzősködés mellett döntöttem. Ezen a pályán olyan élményekben van részem, melyeket máshol nem kaphatnék meg. Az, hogy tevékeny részese vagyok annak, hogy tanítványom, aki a kezdetekben még alig tudott belerúgni a labdába, egyre jobb barátságba kerül a játékszerrel, felemelő érzés. Mikor ezeket a játékosokat később más csapatok szerződtetnék, az számomra nagy siker és ebben bőven volt részem.

Gyurina János: A játék mellett mindig érdekelt a labdarúgás háttere, hogyan épülnek fel az edzések, a különböző feladatoknak mi a miértje. Egyetemi tanulmányaim alatt megszereztem az edzői licencet, majd felkértek, hogy óvodásoknak tanítsam a labdarúgás alapjait. Azonnal beleszerettem ebbe a hivatásba, a gyermeki öröm, az őszinte mosoly mindennél többet ér számomra. Előfordul, hogy rossz napom van, de a gyerekek mindig kirángatnak ebből a negatív életérzésből. Úgy gondolom, apróságokat tanítani a focira, megszerettetni velük ezt a szép sportágat, nemes feladat, mely rengeteg örömöt okoz.

Takács Tamás: Mindig is érdekel az edzősködés, így számomra nem volt kérdés, hogy ezt a hivatást választom. Húsz évesen kerültem a DEAC kötelékébe, Garamvölgyi Péter mellett tanulhattam a szakmát, hamar kiderült számomra, hogy jól döntöttem. Ez egy csodálatos hivatás, öröm a gyerekeket tanítani a labdarúgásra, az is a célom, hogy megszerettessem velük ezt a szép sportágat. Természetesen nagy a felelősség, hiszen sorsok múlhatnak azon, hogy végzem a feladatomat, de ahogy az élet minden területén, itt is a maximumra törekszem.

Köstner Tamás: Nagy szerelmem a labdarúgás, már korábban gondolkoztam azon, ha véget ér játékos pályafutásom, miképp maradhatok meg a futballban. Édesapám is inspirált, akit nem kell külön bemutatnom, ezért is döntöttem úgy, hogy edzőként fogok dolgozni. Még a középiskolában írnom kellett egy fogalmazást, melynek címe: hol látom magam pár év múlva. Már akkor tudtam, edző akarok lenni és ezt papírra is vetettem, ahogy pedig az egyik reklámban fogalmaznak: így is lett.