Győztes főpróba

U13-as csapatunk a Nyíregyháza otthonában játszotta utolsó felkészülési mérkőzését.

Finisébe ért a téli felkészülés, következő héten ugyanis folytatódik a bajnoki sorozat, ám előtte még várt egy edzőmérkőzés Balla Imre tanítványaira. Erre szombaton a szabolcsi fővárosban került sor, a főpróbát a Nyíregyháza ellen tartotta csapatunk.

Srácaink az egész mérkőzésen jó szellemben, szemre tetszetősen futballoztak, jól alkalmazták mindazt, amit edzéseken gyakoroltak. Kozma Bence és Császár Márk révén kétszer is bevették a Nyíregyháza kapuját, erre csak egy válasz érkezett, így csapatunk jó játékkal megnyerte a mérkőzést.

Felkészülési mérkőzés

Nyíregyháza – DEAC: 1-2

DEAC: Barna, Bodolai, Lukács, Törő, Németh, Nagy Á., Hermeczi, Nagy A., Kozma Be.

Cserék: Kozma Ba., Vass, Császár, Székely

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerzők: Kozma Be., Császár

Balla Imre: Nyíregyházán, egy erős csapat ellen zártuk felkészülési meccseink sorát. Amit kértem a srácoktól, viszont láttam a pályán, végig koncentráltan és jó mentalitással futballoztunk. Külön öröm számomra, hogy több olyan elemet fedeztem fel, melyeket az edzéseken gyakoroltunk. Gratulálok a gyerekeknek a mai teljesítményhez!