U14-es csapatunk hamar hátrányba került, de azonnal kiegyenlített, ám újabb gól már nem született a mérkőzésen, így megosztoztak a pontokon a Békéscsabával.
A 18. fordulóban ismét közvetlen riválissal találkozott Szabó János csapata, ugyanis a pénteki játéknapon a szintén 19 pontos Békéscsabát látták vendégül. Srácaink abban a reményben léptek pályára, hogy begyűjtve az egységeket, megelőzik a lila-fehéreket.
Jól is kezdték a mérkőzést fiataljaink, a középkezdés után próbálták érvényre juttatni akaratukat. Hatékony volt a letámadás, több labdát is szereztek, már ebben a periódusban többször dolgoztak ki veszélyes helyzeteket, ám ezek mind ki is maradtak. A 10. percben egy rögzített játékhelyzetből viszont betaláltak a vendégek, hiszen senki nem ugrott fel a csabai támadóval, aki zavartalanul bólintott a kapuba. Srácaink szerencsére azonnal válaszoltak: egy szabadrúgást gyorsan elvégeztek a mieink, az ellenfél nem is tudott reagálni, Vass Milán pedig az üres kapuba rúgta a labdát. Szemfüles gól volt, dicsérni lehet a jó helyzetfelismerést. A folytatásban is csapatunk dominált, ám hiába voltak meg a lehetőségek a fordításra, érintetlen maradt a Békéscsaba hálója.
Szünet után a vendégek játéka feljavult, többet pattogott a labda csapatunk térfelén, néhányszor veszélybe is került a kapunk. Szerencsére ezeket a helyzeteket a lilák sem tudták gólra váltani. Csapatunk is vezetett néhány támadást, de a tudomány elfogyott a tizenhatos környékén, kevés volt a labdanélküli mozgás, így nem lehetett helyzetbe hozni a társakat. Bár a Békéscsaba valamivel közelebb állt ebben a játékrészben a győzelemhez, újabb gól nem született, így döntetlennel zárult a párharc.
MLSZ Országos U14 Alap csoport Kelet 18. forduló
DEAC – Békéscsaba: 1-1 (1-1)
DEAC: Elek – Víg (Mosolygó 70’), Gombás, Tóth B., Pindicska (Spadafora 53’), Tömöri, Aczél (Gáll 70’), Berki (Bencze 45’), Sárközi (Toka 45’), Varga Á., Vass
Vezetőedző: Szabó János
Gólszerző: Vass 12’
Szabó János: Sokkal masszívabb Békéscsabával találkoztunk, mint ősszel, ezt sejtettük is, hiszen szépen gyűjtögették a pontokat, igyekeztem is erre felkészíteni a fiúkat. Az elő félidőben próbáltunk nyomást gyakorolni ellenfelünkre, több labdát is szeretünk a térfelükön, helyzeteket tudtunk kialakítani. Sajnos ezek kimaradtak, ahogy lenni szokott, ez visszaütött, rögzített játékhelyzet után – ez az Achilles-sarkunk – hátrányba kerültünk. Szerencsére szinte azonnal egyenlítettünk, szünetig át is vehettük volna a vezetést, de sorra kihagytuk a helyzeteket. A második félidőben voltak ugyan támadásaink, de inkább ellenfelünk állt közelebb a győzelemhez. Helyzeteinket leginkább egyéni megmozdulásokból alakítjuk ki, csapatként kellene kreatívabbnak lenni, több mélységi beindulást várnék el a támadó középpályásoktól, illetve nagyobb határozottságot a kapu előtt.
