Egyre egy tucat volt a válasz

U19-es lánycsapatunk nagyarányú győzelemmel zárta a szombati, Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzést.

Három hete léptek utoljára bajnoki mérkőzésen pályára Fülöp Diána tanítványai, de még emlékezhetünk arra, milyen jó játékkal győzték le az Eger együttesét. Szombaton tavaszi duplázásra készültek lányaink, a sereghajtó Mezőkövesd otthonában akarták idei második győzelmüket megszerezni.

Esélyeshez illően kezdtek a lányok, már a 3. percben, Kádár Réka villanása után sikerült megszerezni a vezetést. Azt gondoltuk, innentől felszabadultan fognak futballozni a mieink, de eléggé kapkodó volt a játék. Közeledve az első negyedórához, Keczán Zsanett duplázta meg az előnyt. A gépezet viszont továbbra is akadozott, sok volt a hiba, a kapu előtt sorra rossz döntések születtek. De Keczán ismét betalált a 34. percben, majd szünet előtt nem sokkal Borsi Lili négyre növelte csapatunk előnyét.

Szünet után már az Eger elleni társaságot láthattuk, szépen járt lábról-lábra a labda, okosan és taktikusan futballoztak lányaink. Ám egy kósza ellentámadás végén szépítettek a hazaiak. De innentől beindult a gépezet, a Fülöp-tanítványok domináltak, szinte egy térfélen zajlott a játék. A matyóföldi hölgykoszorú nem is bírta sokáig a nyomást, gyors egymásutánban Fecsó Zina duplázott, illetve Kádár is második találatát jegyezhette. A nagy előny birtokában sem vettek vissza a tempóból lányaink, így tovább nyílt az olló, a hátralévő időben Fecsó még kétszer bevette a hazai kaput, majd Borsi és Ferencz Petra is megzörgette a hálót. A 88. percben az elő gólt szerző Kádár foglalta keretbe teljesítményét, az utolsó találatot is ő jegyezhette.

Leány Regionális U-19 Észak-Keleti csoport 15. forduló

Mezőkövesd – DVSC-DEAC: 1-12 (0-4)

DVSC-DEAC: Máté (Oláh 46’) – Király, Borsi, Keczán, Ferencz, Porcellán B., Kádár, Egri (Nagy Zs. 46’), Fecsó, Rácz, Urbán

Edző: Fülöp Diána

Gólszerzők: Kádár 3’, 60’, 88’, Keczán 14’, 34’, Borsi 44’, 83’, Fecsó 53’, 60’, 70’, 78’, Ferencz 87’

Fülöp Diána: Mivel két játékost fel kellett adnom az NB II-es csapathoz, így csonka, 13 fő kerettel tudtunk elutazni Mezőkövesdre, egy kapus és egy mezőnyjátékos ült a cserepadon. A sereghajtóval találkoztunk, de mondtam a lányoknak, nem szabad nagy mellénnyel pályára lépni, úgy kell játszanunk, mint egy élcsapat ellen. Sajnos az első félidőben nagyon kapkodtunk, siettettük a támadásokat, sok volt a pontatlanság, nem figyeltünk a lesreállításra, kapu előtt nem voltunk elég élesek. Mindezek ellenére szünetig megnyugtató előnyre tettünk szert. Szünetben azt kértem a lányoktól, járassuk földön a labdát, többet fussunk üres területekbe. Ennek szellemében folytattuk a mérkőzést, jól működött a letámadásunk, sok labdát szereztünk a tizenhatos előtt és tovább nyitottuk az ollót. Összességében az eredménnyel elégedett vagyok, a játékkal viszont nem, ez a teljesítmény kevés lesz a Nyíregyháza ellen.