U12-es fiataljaink szinte lemásolták U13-as csapatunk meccsét, hátrányból fordítva győzték le a Sajóvölgyét.
A Balla-fiúk után Urbin Péter tanítványai léptek pályára pénteken, az ellenfél pedig szintén a Sajóvölgye alakulata volt. Srácainknak nagyon tetszhetett az idősebbek meccse, szinte lemásolták azt a párharcot, majdnem ugyan úgy alakult a mérkőzés.
A játékkal nem volt gond, lendületesen fociztak gyerekeink, nem egyszer kerültek a kapu elé, a helyzetek viszont kimaradtak. Ez a második negyedben visszaütött, a vendégek a 38. percben bevették a kapunkat és előnyből várhatták az utolsó két játékrészt.
A harmadik etapban nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak ifjoncaink, ennek meg is lett az eredménye, Greskó Bence a 48. percben mattolta a vendégek védelmét és ledolgozta a hátrányt. A folytatásban is csapatunk volt fölényben, levegőben lógott az újabb gól, de erre még várni kellett. A záró negyedben viszont megszületett a mindent eldöntő találat, Szabados Kende a 73. minutumban megzörgette a hálót, ennek köszönhetően győztesként jöhetett le a pályáról csapatunk.
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 20. forduló
DEAC – Sajóvölgye: 2-1 (0-0, 0-1, 1-0, 1-0)
DEAC: Ujvárosi – Lakatos, Mányi, Bényei, Greskó, Szabados, Balogh D., Ungvári, Molnár P.
Cserék: Szegedi, Molnár G., Sebestyén, Farkas, Fésűs, Bacsa, Laczkó, Nagy R.
Vezetőedző: Urbin Péter
Gólszerzők: Greskó 48’, Szabados 43’
Urbin Péter: Az első pertől az utolsóig kezünkben volt a mérkőzés, de nem vagyok maradéktalanul elégedett, sok helyzetet kihagytunk. Ez meg is bosszulta magát, ellenfelünk került előnybe, nekünk pedig futnunk kellett az eredmény után, végül azonban sikerült fordítanunk. Örülök a győzelemnek, de játékban és helyzetkihasználás terén többet vártam a gyerekektől, hamarabb el kellett volna döntenünk a mai mérkőzést. Gratulálok a srácoknak!
