Ismét a táblázat élén csapatunk

U14-es lányaink nagyon szép játékkal, és nagyarányú győzelemmel zárták az Ózd elleni párharcot.

Mivel Harcsa Csaba együttese előző héten nem lépett pályára, az Eger vette át a vezetést a táblázaton, de lányaink csak ideiglenesen akarták átadni a hevesieknek ezt a pozíciót. Arra készültek, hogy legyőzve az Ózd csapatát, listavezetőként zárják a 21. fordulót.

Amint a játékvezető megadta a jelet a kezdésre, azonnal támadásba lendültek ifjú hölgyeink, beszorították a vendégeket a védőharmadukba. Nem is bírta sokáig a nyomást az Ózd, Gáll Zsófia már a 6. percben mattolta a védelmüket. Egy rövid ideig még állták a sarat a piros-kékek, de 9 minutum elteltével Bíró Gitta megduplázta az előnyt.

Innentől beindult a gólgyártás, Puskás Marianna és Sárosi Dóra két-két alkalommal vette be a borsodiak kapuját. A nagy előny birtokában sem álltak le lányaink, szemre tetszetősen, kombinatívan futballoztak, tökéletesen kivitelezett kényszerítőkkel bontották meg a vendégek védelmét. A 42. percben ismét Puskás Marianna villant, majd nem sokra rá Sárosi Dóra is mesterhármasnál járt. A 48. minutumban Furó Liliána is feliratkozott a gólszerzők közé, Veres Nadin pedig a 10. gólt jegyezhette. A végén az ózdiak is betaláltak, ezzel csak kozmetikázták a végeredményt.

Leány Regionális U-14 HNP Észak-Kelet csoport 21. forduló

DVSC-DEAC – Ózd VSE: 10-1

DVSC-DEAC: Nagy M. – Gáll, Sárosi, Takács, Puskás, Furó, Veres, Supák, Bíró

Cserék: Kertész, Nagy E., Faggyas, Mazsu, Balogh, Bakonszegi

Edző: Harcsa Csaba

Gólszerzők: Gáll 6’, Bíró 15’, Sárosi 18’, 23’, 47’, Puskás 22’, 26’, 42’, Furó 48’, Veres 52’

Harcsa Csaba: A lányok hozták szokásos jó formájukat, az egész mérkőzésen fölényben futballoztunk, tetszetős támadásokat vezettünk, néha még engem is megleptek. Volt, hogy öt kényszerítővel játszották át az ellenfél védelmét. A játék minden elemében felülmúltuk az ózdiakat, helyzeteinket jó százalékban értékesítettük és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Ketten is mesterhármast értek el, annak külön örülök, hogy Puskás Marianna ismét magára talált. Gratulálok a lányoknak, nagyon büszke vagyok rájuk!