U16-os csapatunk végig fölényben futballozva győzte le négy góllal a ZTE együttesét.
Alsóházi rangadó várt szombaton Kertész Tamás együttesére, mely játéknapon a közvetlen rivális ZTE ellen léptek pályára. A kék-fehérek hét ponttal gyűjtöttek többet csapatunknál, mely különbséget szerették volna csökkenteni fiataljaink, valamint vissza akartak vágni a márciusi vereségért.
Fiataljaink az első perctől nagy iramot diktáltak, próbáltak nyomást helyezni ellenfelükre. Kombinatívan, szemre tetszetősen és kapura veszélyesen futballoztak, java részt a vendégek térfelén tartva a labdát. A zalaiak 25 percig tudták feltartóztatni srácainkat, ekkor egy szép támadás végén Papp Gábor mattolta a védelmüket. Még fel sem ocsúdtak a kék-fehérek, mikor Bora Péter átlövésből megduplázta az előnyt. Egyre magabiztosabbá váltak a Kertész-tanítványok, a két gól nyugtatólag hatott. Az utolsó percben már félig zsebben érezhették a pontokat, miután Pásztor György bombája védhetetlenül vágódott a kapuba.
Szünet után sem lankadt a lelkesedés, továbbra is csapatunk irányította a játékot, folyamatos védekezésre kényszerítve a vendégeket. Helyzet helyzetet követett, végül a 60. percben Botos Patrik tovább nyitotta az ollót. Kis idő múlva szépített ugyan a ZTE, de Botos hamarosan visszaállította a négygólos különbséget. Még párszor megzördülhetett volna a kék-fehérek hálója, de kimaradtak a helyzetek, így maradt az 5-1 a mérkőzés végéig. Csapatunk minden téren felülmúlta a vendégeket és teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.
MLSZ Országos U16 C Csoport 10. forduló
DEAC – ZTE: 5-1 (3-0)
DEAC: Vaskó – Dudás (Gáll 75’), Papp G., Kelemen, Botos (Papp Z. 80’), Szilágyi, Bora (Kovács 83’), Kozma (Juhász 80’), Pásztor, Hajdú, Boros
Vezetőedző: Kertész Tamás
Gólszerzők: Papp G. 25’, Bora 29’, Pásztor 45’, Botos 60’, 72’
Kertész Tamás: Egész héten a mentális felkészítésre helyeztük a hangsúlyt, mert ha fejben rendben vagyunk, bármire képesek vagyunk. A srácok felnőttek a feladathoz, két éve dolgozok velük, de ilyen jól még nem láttam őket játszani. Már a mérkőzés elején éreztem, ma csak mi nyerhetünk, sokkal dinamikusabbak és erősebbek voltunk ellenfelünknél. Kombinatívan futballoztunk, érvényesítettük akaratunkat. Jókor rúgtuk a gólokat és a félidő végére megnyugtató előnyre tettünk szert. Szünet után a rengeteg helyzetből kettőt értékesítettünk és négygólos győzelemmel zártuk a párharcot. Csapatként küzdöttünk, nagyon egységesek voltunk, a sikerből mindenki kivette a maga részét. A bekapott gól miatt maradt bennem hiányérzet, mivel a ZTE első és egyetlen veszélyesebb támadásból betalált. Fontos volt, hogy begyűjtsük a pontokat, ezzel tettünk egy nagy lépést a bennmaradás felé. Kezünkben van a sorsunk, ha a hátralévő négy fordulóra át tudjuk menteni a jó formát, nem lehet gond. Gratulálok a fiúknak a jó játékhoz és a győzelemhez.
