U16-os csapatunk végig fölényben futballozva győzte le otthonában a FILO-t és tartotta meg második helyét a táblázaton.
Utolsó idegenbeli mérkőzésére készült Dobos Attila együttese, mely nem ígérkezett könnyűnek, de nem az ellenfél miatt, hanem a pálya mérete nehezítette a játékot, ugyanis nagyon keskeny a szabolcsi játéktér. Mivel pénteken a Barca legyőzte a Gyöngyöst, átvette a 2. helyet, így srácainknak be kellett gyűjteniük a három pontot, hogy a dobogó második fokán zárják a fordulót.
Ennek megfelelően kezdték a mérkőzést srácaink, már az első perctől beszorították ellenfelüket a kapuja elé, ekkor csak az volt a kérdés, a hazaiak meddig bírják a nyomást. Erre a 11. percben kaptuk meg a választ, ekkor Drága Kevin vette be a FILO kapuját, majd három minutum elteltével Folytán Zoltán duplázta meg az előnyt. Fiataljaink jól alkalmazkodtak a keskeny játéktérhez, hiába próbálta védeni a területet a szabolcsi gárda, a 23. percben Molnár Gergely harmadjára is megzörgette hálójukat, kis idő múlva pedig Molnár Gergő nyitotta tovább az ollót. A félidő hajrájában Sámi Balázs is első találatát jegyezhette, így már ebben a játékrészben eldőlt a mérkőzés.
Szünetben trénerünk hét helyen változtatott csapatán, de ez nem ment a minőség rovására, a cserék jól szálltak be, továbbra is srácaink játszottak fölényben. Leginkább egy térfélen, a hazaiakén pattogott a labda, bár próbáltak kijönni a szorításból, erre viszont nem sok esélyük volt. A Dobos tanítványok kombinatívan, kapura veszélyesen futballoztak, helyzetek sorát dolgozták ki. A 74. percben Hatvani Benedek villant és már hat volt közte, majd nem sokra rá Kis Keve állította be a végeredményt.
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 25. forduló
FILO SE – DEAC: 0-7 (0-5)
DEAC: Szalóki (Lós 41’) – Pelyvás-Ferenczik (Csalánosi 41’), Sámi (Hatvani 41’), Szabó (Bak 41’), Drága (Kis K. 41’), Miskolci (Tömöri 41’), Molnár Gergely (Majtényi 41’), Tar, Molnár Gergő, Folytán, Papp G.
Vezetőedző: Dobos Attila
Gólszerzők: Drága 11’, Folytán 14’, Molnár Gergely 23’, Molnár Gergő 26’, Sámi 35′, Hatvani 74’, Kis K. 77’
Dobos Attila: A keskeny pálya miatt jóval nehezebb mérkőzésre számítottunk, de sima lett a vége, esélyt sem adtunk ellenfelünknek. Nagyon jó hozzáállással és jól futballoztunk, birtokoltuk a labdát, domináltunk, sok helyzetet kidolgoztunk és már az első félidőben lezártuk a meccset. Fordulás után mindenkinek megadtam a lehetőséget, de ez nem változtatott a játék képén, továbbra is támadófelfogásban futballoztunk, tovább növeltük előnyünket és még ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattunk. Saját kezünkben van a sorsunk, ha az utolsó fordulót is behúzzuk, a dobogón zárjuk a bajnokságot. Gratulálok a fiúknak!
