Gáláztak lányaink a “rangadón”

U14-es leányaink tizenhat gólos győzelemmel zárták vasárnap délután a Hatvan elleni mérkőzést.

Harcsa Csaba tanítványai a 6. fordulóban dobogós csapattal találkoztak, vasárnap ugyanis a 3. helyen álló hatvani hölgykoszorút fogadták. Lányaink egy újabb győzelemmel leszakíthatták volna riválisukat, pontszámban pedig beérték volna az két meccses fórban lévő Egert.

Az már az első percekben látszott, a két csapat ezen a napon nincs egy súlycsoportban egymással, ugyanis a középkezdés után lányaink érvényesítették akaratukat. Az első gólra sem kellett sokat várni, a 7. minutumban Sárosi Dóra bevette a hatvani kaput. Okosan taktikusan futballoztak a Harcsa-tanítványok, hátulról építkezve, szépen járatva a labdát vezették támadásaikat. A vendégek jobbára csak a védekezéssel voltak elfoglalva, tették ezt hatékonyan, hiszen az első harmadban Sárosin kívül, csak Puskás Marianna tudta megzörgetni a hálójukat.

A második etapban már nem bírták a nyomást a kék-sárgák, lányaink megrázták a gólfát, Sárosi Dóra, Sári Bianka dupláztak, rajtuk kívül Barna Bori, Bíró Gitta és Szolnoky Bella is mattolta a vendégek védelmét. Találatokból a záró játékrészben sem volt hiány, Sárosi Dóra még néggyel megtoldotta góljai számát, valamint Puskás Marianna és Sári Bianka is harmadik találatát jegyezhette. A vége 16-0 lett, csapatunk pedig beérte a jelenlegi listavezető Egert.

Leány Regionális U-14 HNP Észak-Kelet csoport 6. forduló

DVSC-DEAC – Hatvan: 16-0 (2-0, 8-0, 6-0)

DVSC-DEAC: Balogh – Sárosi, Puskás, Mazsu, Furó, Supák, Sári B., Gulyás, Bíró

Cserék: Szilágyi, Kertész, Takács, Sári R., Szolnoky, Nagy E., Barna

Edző: Harcsa Csaba

Gólszerzők: Sárosi 7’, 45’, 59’, 63’, 65’, 73’, 80’, Puskás 28’, 37, 78’, Sári B. 32’, 40’, 66’, Barna 54’, Bíró 57’, Szolnoky 60’

Harcsa Csaba: Ha röviden kellene értékelném a mai mérkőzést, úgy fogalmaznék: „minden a helyén volt”. Mindenki tökéletesen tudta a feladatát, mikor, mit kell tennie. Azt kértem a lányoktól, élvezzék a játékot, felszabadultan futballozzanak, illetve még azt, hogy járassuk a labdát, hátulról építkezzünk. Ezt meg is valósították a pályán, jól használtuk a területeket, jól váltottunk ritmust, tetszetős megoldásokat választottunk. Úgy gondolom, a mai meccs méltán mutatja a tabellán betöltött helyünket. Örülök annak is, hogy láthattam azokat a szituációkat, melyeket edzésen gyakoroltunk. Gratulálok a lányoknak, büszke vagyok rájuk!