Sokáig jól tartottuk magunkat

A debreceni gárda kétszer is vezetett, de a harmadik harmadban eldöntötte a Gyergyó a pontok sorsát.

A három mérkőzésből álló erdélyi sorozatához érkezett el a DEAC a jégkorong Erste Ligában, az első meccsére csütörtökön este fél hattól rendezték a bajnoki cím védőjének otthonában. A Gyergyó ebben szezonban már találkozott a cívisvárosiakkal, akkor hatot ütött, a hajdúságiak három találattal tudtak erre válaszolni a Debreceni Jégcsarnokban.

Szeles Martin kezdett a kapuban a vendégeknél, helyettese Gönczi Lajos volt. Fehér felsőben, fekete nadrágban lépett pályára a Debrecen, míg tiszta pirosban álltak ki a gyergyóiak. Egy Dalhuisen-lövés vezette fel a meccset, majd Császár betörését kellett ártalmatlanítania Szelesnek. Ezt követően a DEAC is veszélyeztetett, de jól zárt a házigazdák védelme, igaz, Hári bombájánál is résen kellett lennie Rinnének. Valamivel többet támadt a Gergyói HK, Tranca lövése elvánszorgott a gólvonal előtt, ez is jókora helyzet volt. Ezután rögtön eltaláltuk a kapuvasat Bucskin révén, vagyis nem maradtunk adósai a vendéglátóknak. Olyannyira nem, hogy öt perccel a harmad vége előtt Dominik Novotny nagy gólt akasztott a rövid sarokba!

Bár emberhátrányban, mégis óriási elánnal kezdett a házigazda az első szünet után, érezhető volt, hogy felpaprikázta a DEAC vezetése. Silvestre adott be veszélyesen, de lemaradtak róla a belül lévők, majd Bodó lövését védte Szeles. Érett a gól, s meg is érkezett az egyenlítés: Horváth ágyúzott távolról a hosszú sarokba 24:42-nél. Sokat nem kellett arra várni, hogy ismét átvegye a vezetést a Debreceni Egyetem: Mihail Bucskin lőtt a hálóba! Ezután Jalonen próbálkozott két ízben is, egyszer Szelesről, egyszer a védőkről jött ki a pakk, majd Haaranen lőtt a vasra. Nagy volt a nyomás a debreceni emberhátrány miatt. Percek voltak hátra, amikor Bodó lövése kipattant Szelesről, érkezett Orban és újra kiegyenlített.

A harmadik etap elején a felek eltolták a gyergyói kaput, a DEAC-játékos igen, a korong azonban nem került be a ketrecbe.Sajnos a másik oldalon már a pakk talált utat a hálóba, Szigeti passzát Tranca ziccerben értékesítette. Szinte csak másodpercek teltek el, amikor Császár is bekotort egy gólt, nagyot fordult a meccs. 4–2-nél Fehér Imre játékvezető esett nagyot, nem tudott megmozdulni, le kellett vinni szegény pórul járt sporit. Ennek következtében állt a játék, majd három bíróval mentünk tovább. A közjáték nem változtatott az összecsapás menetén, veszélyesebben korongozott a Gyergyó, bár Vasziljev faraghatott volna a hátrányból, ha nem lő kevéssel mellé. Silvestre találatával már érezhető volt, hogy eldőlt a pontok sorsa 51:27-nél, sőt a játékos nem sokkal később majdnem belőtte a hatodik hazai találatot is. Bár sokáig jól játszott a DEAC, a végén felülkerekedett a Gyergyó.

Erste Liga, alapszakasz
Gyergyói HK–DEAC 5–2 (0–1, 2–1, 3–0)
Gól: Horváth, Orban, Tranca, Császár, Silvestre, illetve Novotny, Bucskin