Kátli évek óta a csapat meghatározó tagja.

Ha jól emlékszem, a debreceni amatőr csapat, a Pipacsok játékosaként ismertem meg közelebbről. Ez igencsak régen történt, de nekem úgy tűnik, hogy alig változott a mentalitása; „mindig csinál valamit”, ám képtelen bármit is félgőzzel tenni. Viszont képes magához vonzani a játszótársait, pedig egy kicsit akár lazíthatna is, hiszen ő mára a „korelnökök” egyike. Belefér az időmbe…” – mondja halkan és másra tereli a szót. Ám nem csupán a jégen, a palánkok között viszonyul hasonlóan a dolgokhoz; ha szükséges, a zsűriben vállal munkát, vagy a játékvezetők csíkos uniformisát ölti magára. Mindez széleskörű ismertséggel, mi több, bizonyos népszerűséggel is együtt jár. Különösen amiatt, hogy hősünk az Erste Ligás csapat mellett is felelős beosztást tölt be, mint az egyetemisták felszerelés menedzsere.  Annyi biztosra vehető, akár le is mérhető a sztenderd elfoglaltságok alapján, hogy Szabó Attila, vagyis Kátli – mert így ismerik kicsik és nagyok – a hétköznapjain sem unatkozik.

– Mindenki Kátlinak ismer, de jóval kevesebben tudják, hogy a ragadványnév honnan származik. Elmondanád, honnan ered és mit jelent ez a szó?  

K.: Kisiskolás koromban ragadt rám ez a név, amikor kicsi és vékonydongájú voltam, és mindig a tornasor végére állítottak be. Egy osztálytársam ragasztotta rám, megállapítva, hogy olyan vagyok, mint egy muskátli „mus” nélkül. Idővel aztán felnőttem, magas és erős testalkatú lettem, így átkerültem a tornasor elejére, de máig megmaradtam Kátlinak.

– Honnan van a sport, azon belül a jeges sportok iránti vonzódásod?

K.: Apa a nagyerdei nyitott jégpálya létesítményvezetője volt korábban, természetes, hogy engem is sokszor meg lehetett találni arrafelé. A mi családunk egyébként igencsak konzekvensen választ kereső foglalkozást, apa a mai napig az építész szakmában dolgozik, én is ezt választottam, miközben a középső „nagyfiam”, Kornél az idén másodéves a Debreceni Egyetem építőmérnöki szakán. Ezek mellett megemlíteném, hogy Kornél sokra hivatott jégkorongjátékos volt, évekig rendszeresen meghívást a kapott a magyar utánpótlás-válogatottba is. Amikor választania kellett az egyetemi tanulmányok és a játékospályafutás között, ő a továbbtanulást választotta. Kicsit szomorkodtam emiatt, de tiszteletben tartottam a fiam döntését.

– A jégkorongmeccsek mindenkori ismérve, hogy hazai jégen sok munkája van a stábnak, idegenben még több. Mivel nagyjából ismerem a napi programjaidat, nem irigyellek, hiszen rengeteg kérést, elvárást kell teljesítened.

K.: Számomra közel se olyan nagy probléma egy ilyen helyi ki-be hurcolkodás, igazából megoldom rutinból és egyáltalán nem visel meg fizikailag. Más a helyzet, hogy ha sorozatban több mérkőzést kell lejátszanunk, példaként az erdélyi túrák alkalmával. Ilyenkor én, akár több órával, esetleg egy nappal is a srácok előtt indulok el, hogy előkészítsem nekik az öltözőt. A célunk leginkább az, hogy a srácok jól érezzék magukat, ne kelljen fölösleges dolgokkal foglalkozniuk, amennyiben szükséges, segítsünk nekik megszabadulni a retrográd gondolatoktól, legyen módjuk igazából pihenni.

– Melyek a felszerelésmenedzser fő feladatai a bemelegítés előtt és alatt?

K.: A legfontosabb a felszerelés, a botok előkészítése, a korcsolyák élének ellenőrzése, szükség esetén élezés és konkrétan a játékosok védőfelszereléseinek előkészítése. Ezeken túl pedig a vizes flakonok, törölközők és papírtörlők elhelyezése a cserepad mellett. Ha szükséges, fel kell készülni a szárítógépek beüzemelésére és a mérkőzés után a vacsora kiosztása is szükségessé válhat. Itt emelném ki, hogy a mérkőzések ideje alatt munkamegosztásban tevékenykedek fizioterapeutánkkal, Babik Janival, aki nagyon fontos segítőtársam. Ha például meccs közben élezni kell, azt én csinálom, miközben Jani újratölti a vizes flakonokat. Mi ketten összeszokott párost alkotunk.

Írásunk elkészültének időpontjában javában zajlik a 2023-24-es Erste Liga-szezon, nagyon sok kemény mérkőzés van még hátra. A Kátli–Babik duó előtt is számos komoly kihívás tornyosul, de bízunk abban, hogy sikerül maradéktalanuk biztosítani a srácok számára azt a nyugodt, támogató környezetet, amelyik hozzájárul majd az eredményes szerepléshez és nagy célunk, a továbbjutás kiharcolásához.

Müller Károly