Érvényesült a papírforma

A vármegyei első osztály 23. fordulójában a 2. helyen álló Sárrétit fogadta fiókcsapatunk.

Nem várt könnyű mérkőzés második számú alakulatunkra, ugyanis azt a Sárrétit fogadták, mely gárdától ősszel négygólos vereséget szenvedtek, de bíztunk abban, ezúttal sikerül megszorongatnunk az ezüstre pályázó zöld-fehéreket.

Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, mi is, ellenfelünk is támadófelfogásban futballozott. A 18. percben viszont a vendégek örülhettek, kihasználva egy hibánkat, megszerezték a vezetést. Még szünet előtt egyenlíthettünk volna, ám a befejezéseknél rossz döntéseket hoztunk, így minimális hátrányból várhattuk a folytatást.

Fordulás után is partiban voltunk a zöld-fehérekkel, többször is eljutottunk a tizenhatosukig, de a végjátékoknál rendre hibáztunk. Ellenfelünk előtt is adódtak helyzetek, melyek közül a 61. percben egyet értékesített. A mérkőzés végül a 80. minutumban dőlt el, a Sárréti harmadjára is bevette a kapunkat és bezsebelte a három pontot.

Vármegyei I. osztály felnőtt 23. forduló

DEAC-II – Sárréti DSK: 0-3 (0-1)

DEAC-II: Janovits – Bencze, Dari, Víg (Molnár L. 62’), Bárány (Dobos 88’), Zahuczky (Takase 81’), Sinyi, Varga, Pinczés, Molnár M. (Szabó 63’), Almási

Megbízott edző: Balla Imre

Balla Imre: Egy jó mérkőzést játszottunk a Sárrétudvarival. Mezőnyben partiban voltunk ellenfelünkkel, a kapu előtt viszont ők hoztak jobb döntéseket, ráadásul a szerencsével sem álltak hadilábon. Bár vereséget szenvedtünk, gratulálok a csapatnak, mert jól játszottunk.