A DASE U16-os csapata hátrányból győzte le vasárnap a városi rivális Bestrong együttesét.
Győzelmi kényszerben lépett pályára Sáfár Péter alakulata a rájátszás 8. fordulójában, botlani már nem lehetett, hogy legyen esély majd a bajnoki aranyra.
Szokás szerint, a mérkőzés elején még akadozott a gépezet, ez vissza is ütött, ugyanis a 9. percben a városi rivális kihasználva első hibánkat, megszerezte a vezetést. Ez felébresztett minket, fokozatosan felvettük a mérkőzés ritmusát, átvettük az irányítást, többször is eljutottunk ellenfelünk tizenhatosáig. Átlépve az első félórán, helyzeteink egyikét Kulcsár Noel értékesítette. Szünet előtt akár fordíthattunk volna, de kimaradtak az újabb lehetőségek.
A térfélcserét követően mi voltunk fölényben, nyomás alatt tartottuk a pallagiakat, beszorítva őket védőharmadukba. A jó játék eredményességgel párosult, az 58. percben Csonka Tamás villant és már nálunk volt az előny. A zöld-fehérek próbáltak egalizálni, ám védelmünk jól működött, térfelünk közepén elhaltak legtöbbször a kísérletek. A 74. percben vált biztossá a győzelmünk, akkor Pósán Botond vette be a Bestrong kapuját.
A bajnoki cím az utolsó előtti fordulóban fogy eldőlni, ugyanis szombaton a listavezető Hajdúnánással csapunk össze, amely gárda két pont előnnyel áll a tabella élén.
Megyei U-16 1-6. hely 8. forduló
Bestrong – DASE: 1-3 (1-1)
DASE: Ördög – Harsányi, Lakatos (Csonka 47’), Péter, Kaprinyák, Hajdu, Villás (Horváth 47’), Kulcsár, Sallai, Pósán (Rácz 76’), Kristóf (Szilágyi 79’)
Edző: Sáfár Péter
Gólszerzők: Kulcsár 31’, Csonka 58’, Pósán 74’
Sáfár Péter: Tudtuk mi a tétje a mérkőzésnek, csak győzelemmel marad esélyünk az aranyéremre. Ismét sikerült álmosan kezdenünk, hátrányba is kerültünk. Negyedóra elteltével viszont felvettük a megfelelő fordulatszámot, több helyzetet kialakítottunk és szünet előtt egalizáltunk. A második félidőben már mi domináltunk, fölényünk meg is hozta gyümölcsét, fordítottunk és begyűjtöttük a három pontot. Gratulálok a csapatnak, a Bestrongnak pedig sok sikert kívánok!