U12-es csapatunk az első két negyedben partiban volt az akadémistákkal, nagyszünet után viszont elléptek a szabolcsiak.
Szabolcs vármegyébe utaztak szombaton Mester Norbert tanítványai, hogy negyedjére is összemérjék erejüket a Várda akadémistáival az utolsó előtti fordulóban.
Középkezdés után megleptük ellenfelünket, a 2. percben egy szép támadás végén Seres Attila megszerezte a vezetést. Hamar jött azonban a válasz, a 7. minutumban egyenlítettek a házigazdák, Egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, bár a második negyedben ismét betaláltak a piros-fehérek, csak a gólok számában volt különbség a két csapat között.
Az utolsó két etapban viszont elléptek az akadémisták, a harmadik játékrészben háromszor zörgették meg a hálónkat. A záró szakaszban tovább nyitották az ollót, még két találatot jegyezhettek, így a végére hat lett közte.
MLSZ Országos U12 Északkelet 27. forduló
Várda LA – DEAC: 7-1 (1-1, 1-0, 3-0, 2-0)
DEAC: Fábián, Giczei, Takács, Harsányi, Laczkó, Antal, Szűcs, Sinka, Seres
Cserék: Tóth N., Csigai, Sándor, Tóth B., Szakál, Gyetkó, Kondor
Vezetőedző: Mester Norbert
Gólszerző: Seres 2’
Mester Norbert: Felemás érzéseim vannak, ugyanis az első két negyedben teljesen partiban voltunk ellenfelünkkel, ám két elkerülhető gólt kaptunk. A nagyszünet után kidomborodott, jelenleg még minőségibb a kerete a kiemelt akadémiának. Az első két etapra lehet építeni, láttam nagyon szép megoldásokat, felvettük a versenyt a Várdával. Bízom abban, a DVTK elleni szezonzárón és a nemzetközi tornán is sokat megmutatunk majd ebből a negyven percből és szépen fogjuk zárni az évet.