U14-es lánycsapatunk trénere évértékelőjében úgy fogalmazott, egy jó csapat csak egyik összetevője a sikernek, ehhez kell még egy kiváló, összetartó közösség is.
Harcsa Csaba tanítványai nem csak a legtöbb pontot gyűjtötték a 2023-24-es bajnoki évben, hanem a legtöbb gólt szerezték, illetve a legkevesebbet kapták.
-Nyáron változott a keret, a két U14-es csapat egyesült, illetve voltak, akik „kiöregedtek” ebből a korosztályból. Az érkezők könnyen beilleszkedtek, így hamar el tudtuk kezdeni az érdemi munkát. Felkészülésünk jól sikerült, a bajnoki rajt előtt pedig azt a célt fogalmaztuk meg, hogy megvédjük címünket. A lányok egész évben motiváltak voltak, akarták az aranyérmet, ezért mindent meg is tettek a hétközi edzéseken és a hétvégi mérkőzéseken. A befektetett munka meghozta gyümölcsét, a szezon végén ismét bajnoki címet ünnepelhettünk. Voltak hullámvölgyek, de a lányok szíve és akarata, valamint a szülők biztatása át tudott lendíteni minket ezeken. A mérkőzések közt voltak könnyebbek és akadtak nehezebbek, de a statisztika alapján megérdemelt helyet foglaltunk el a táblázaton. Egy jó csapat csak egyik összetevője a sikernek, ehhez kell még egy kiváló, összetartó közösség is. Több olyan sportrendezvényen, kupán és tornán vettünk részt, amely a társaságot összekovácsolta és eredményessé tette. Az év során a lányok nemcsak a bajnokságban nyújtottak kiváló teljesítmény, hanem az iskolában. Büszkék vagyunk arra, hogy az MLSZ által meghirdetett U14-es leány regionális válogatóra öten – ketten még tartalékként – kaptak meghívást. A 2023/24-es év megkoronázásaként az „Év utánpótláscsapata” elismerést is átvehettük a DEAC és a város vezetésétől. Ez megerősített abban, hogy érdemes a leány utánpótlásba erőt, időt és energiát fordítani. Összességében az a véleményem, hogy ilyen adottságokkal és céltudatossággal rendelkező csapat élén bármely edző sikert érhet el. A jövőben meglátjuk, meg tudjuk-e őrizni ezt a lendületet és kitartás, hisz eléggé átalakul a keret. Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik a csapat mellett (értük) dolgoztak a szezonban, a DEAC-nak, a szülőknek, technikai személyzetnek, és nem utolsó sorban Balogh József edző kollégámnak. Augusztusban új célokkal, új tehetséges fiatalabb játékosokkal és lendülettel vetjük bele magunkat a felkészülésbe. Szép nyarat, feltöltődést és jó pihenést kívánok mindenkinek – értékelte az előző szezont Harcsa Csaba.
A DVSC-DEAC U14-es csapata 14-1-1-es mérleggel, 136-16-os gólkülönbséggel, 43 pontot gyűjtve nyerte meg a bajnokságot. Legeredményesebb játékosunk Puskás Marianna, aki 39 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, ezzel 3. lett a bajnoki góllövő listán.