Vasárnap a sereghajtó Füzesabony otthonában vendégszerepel együttesünk.
Hat forduló után még mindig százszázalékos az NB III Észak-Keleti csoportjában a DEAC labdarúgócsapata, amely így a tabella élén várja a folytatást. A teljes harmadosztályú bajnokságot nézve a Debreceni Egyetem gárdája az egyetlen, amely még pontot sem vesztett, emellett a Magyar Kupa első két fordulóját is sikerrel teljesítette!
Urbin Péter együttese vasárnap a Füzesabony SC otthonába folytathatja parádés sorozatát. Erre jó esélye is van, hiszen a Heves vármegyei ellenfél sereghajtó a bajnokságban, eddig mindössze egyetlen győzelmet aratott, és ötször vereséget szenvedett. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű dolga lenne a fekete-fehéreknek, hiszen az ilyen „kötelező győzelmek” esetén nem várt fordulatok is bekövetkezhetnek, de reményeink szerint ismét jó teljesítményt nyújtva újabb három ponttal térhetünk haza.
NB III Észak-Keleti csoport, 7. forduló
Füzesabony SC–DEAC
vasárnap 16:00, Füzesabonyi Sporttelep