Sopronban kezdi meg a szezont a Mandics-csapat

Pénteken elrajtol a Tippmix Férfi NB I. A 2024-25-ös kiírása, a DEAC kosárlabdacsapata Sopronban vendégszerepel az első fordulóban. A 19 órától kezdődő találkozót az érdeklődők a Magyar Kosárlabdázók Országos szövetségének platformján, a Hunbasket.tv oldalán keresztül ingyenesen megtekinthetik.

Elérkezett a várva várt pillanat, nyolchetes felkészülés és tizenegy edzőmérkőzés után végre tétmérkőzésen is pályára lép a Debreceni Egyetem első osztályú kosárlabdacsapata. Andjelko Mandics alakulata annak a Sopron KC-nak a vendége lesz a Novomatic Arénában, aki ellen az előző kiírás küzdelmeit zárta. Azóta sok változás történt a dunántúliak keretében, hiszen idegenlégiósaik kivétel nélkül távoztak a klubtól, helyükre három amerikai és egy svájci játékos érkezett Cortez Edwards, Isaiah Mucius, Brandon Garrett és Selim Fofana személyében. A magyar magban is volt bőven változás, Kucsera Dániel Kecskemétről, Takács Kristóf pedig Körmendről igazolt a soproniakhoz, de többek között Sitku Márton, Schöll Richárd és Palotai Máté is máshol folytatja pályafutását.

A DEAC holtszezonját inkább jellemezte az állandóság, a külföldiek közül Drenovac és Williamson is a maradás mellett döntött, előbbi hatodik, utóbbi második szezonját kezdheti meg a fehér-feketéknél. Deon Edwin helyére egy teljesen más típusú hátvéd érkezett Kyan Anderson személyében, míg a Buljevics-Tadics páros helyét átvevő Pongó Máté-Daniel Osztojics duó egyértelmű erősítést jelent a csapat számára. A nyár legjobb hírének a csontvelő transzplantáción átesett Kovács Ákos visszatérése tekinthető, negatív oldalon viszont a héten kés alá fekvő, s az alapszakasz első felét kihagyni készülő Mócsán Bálint sérülését kell megemlíteni.

A 2024-25-ös szezonban a kosárlabda mérkőzések közvetítései új platformra költöznek át, az eddigi MindiGo-s oldalt a Hunbasket.tv váltja, ahol egy előzetes regisztrációt követően a tesztidőszak ideje alatt minden NB I. A-csoportos mérkőzés ingyen megtekinthető.