Már korábban napvilágra került, hogy a DEAC tavalyi keretéből eligazol Sági Martin és Andrei Markov, majd hivatalossá vált az is, hogy a következő szezonban Phil Kiss, Mestyán István és Salló Barna is másutt folytatja a sportkarrierjét.
Az orosz különítmény kiürülni látszik, Vlagyiszlav Kulesov ugyanis már hokibelföldiként érkezik vissza a vakációról. Az MJSZ Versenyiroda elfogadta a DEAC előterjesztését és a csatár státuszát öt DHK-s és DEAC-os esztendő után „hokimagyarra” módosította. A tengerentúli kontingensből nem tér vissza Kyle Essery, David Rutherford és Charley Graaskamp.
Clint Filbrandt viszont hosszabbított, a kanadai-amerikai vonalról tehát csak ő maradt meg hírmondónak. A 180 cm magasra nőtt, 82 kilogrammos testsúlyú védőjátékos 1995. április 17-én született a kanadai Calgary városában. Az eliteprospects.com 2009-től követi nyomon a pályafutását, ekkor debütált Alberta tartomány AAA minősítésű serdülő bajnokságában, a Calgary Northstars Sabres U 15-ös csapatánál. Ezután a CNHL Bantam csapatához vezető rövid kitérő után ismét a Northstars Sabres következett, előbb a serdülő, majd az ifi korcsoportban. A 2012-13-as idényt a WHL-ben töltötte a Tri-City Americans együttesénél, a rákövetkező szezonban pedig némi kalandozás után Brit Columbia-ban kötött ki, a Cowichan Valley Capitals játékosaként. 2014-15-től két idényen át Alberta tartomány junior ligájában vitézkedett, ahol a Drumheller Dragons együttesét erősítette. Az első junior idényében 54 meccsen 27 pontot jegyzett, a következőben viszont megközelítette a pont/meccs átlagot. 2016-tól három évet húzott le a kanadai USport egyetemi ligában, végig az University of Lethbridge együttesében, innen igazolt Debrecenbe 2019 nyarán. Az ERSTE Liga tavalyi szezonjában 48 mérkőzésen lépett a jégre, és a határozott, kemény védőmunkán kívül 6 gólt termelt (köztük egy mesterhármast is), 17 gólpasszt adott, összesen tehát 23 pontot jegyzett, mindössze 34 büntetésperc árán.
Clint Filbrandt személyében nagy küzdőt, fáradhatatlan csapatembert ismerhettek meg a debreceni szurkolók, aki az említett erényei mellett sportszerű játékával is felhívta magára a figyelmet. David Musial nyilván hasonló megfontolások alapján döntött úgy, hogy a következő szezonra is bizalmat szavaz a játékosának.
=Müller Károly=