Egy pontot hoztunk el Miskolcról

U14-es lányaink kezéből az utolsó percekben csúszott ki a győzelem a DVTK elleni mérkőzésen.

Ahogy az NB I-ben egy DVTK – DVSC összecsapás keleti rangadónak számít, úgy az utánpótlásban is. Harcsa Csaba növendékeire is hasonló mérkőzés várt, ugyanis a hét zárásaként a borsodi fővárosban léptek pályára. A diósgyőriek, ahogy a mieink, még hibátlanok voltak, így egy kiélezett párharcra lehetett számítani.

Jó ritmusban kezdtük a mérkőzést, támadószellemben futballoztunk, a mi akaratunk érvényesült, védekezésre kényszerítettük ellenfelünket. Állandó vendégek voltunk a hazai tizenhatosnál, ám ott mintha elfogyott volna a tudomány, a végjátékoknál rendre hibáztunk. A házigazdák azért kijöttek a szorításból, támadásokkal is kísérleteztek, de védelmünkön nem találták a rést.

A második etapban is mi irányítottuk a játékot, fölényünk helyzetekben is megmutatkozott, de sehogy sem tudtuk bevenni a diósgyőri kaput. Az 53. percben végre megtört a jég, egy szép támadás végén Takács Zsófia megzörgette a hálót. Az utolsó harmadban mindent megtettük, hogy bebiztosítsuk győzelmünket, de nem jártunk sikerrel, ráadásul a 76. minutumban kezezésért büntetőt ítélt ellenünk a játékvezető, ezt pedig ki is használta a DVTK, így pontosztozkodással zárult a rangadó.

Leány Regionális U-14 HNP Északkeleti csoport 6. forduló

DVTK – DVSC-DEAC: 1-1 (0-0, 0-1, 1-0)

DVSC-DEAC: Mispál – Takács, Szőke, Berki, Sári, Mazsu, Furó, Kaszás, Barna

Cserék: Horváth, Tallárom, Lengyel

Edző: Harcsa Csaba

Gólszerző: Takács 53’

Harcsa Csaba: Nehéz mérkőzés várt ránk, ellenfelünk szintén makulátlan mérleggel rendelkezett, ráadásul több egykori tanítványom is a DVTK színeiben lépett pályára. Az első perctől nyomást gyakoroltunk ellenfelünkre, de a kapu előtt elbizonytalanodtunk, az utolsó passzok nem sikerültek. Hátul stabilak voltunk, jól akasztottuk meg a miskolci támadásokat. A második etapban nyugodtabban futballoztunk, a vezetést is sikerült megszereznünk. A záró játékrészben is nagy szívvel játszottunk, de egy kezezés után büntetőből egyenlített a mérkőzés vége előtti percekben ellenfelünk. Úgy vélem, erőn felül teljesítettek a lányok, büszke vagyok rájuk, a szülőknek pedig külön köszönöm, hogy elkísértek minket és végig buzdították a csapatot. A DVTK súlyos sérülést szenvedett játékosának mielőbbi felépülést kívánok tanítványaim nevében.