Elvéreztünk a Tüskecsarnokban

Ma nem sikerült megverni a Fradit, ezúttal csak a tisztes helytállásra futotta.

Az első fordulóban egy hetessel küldte haza a bajnok Fradit a DEAC a jégkorong Erste Ligában. A 7–4-es győzelem akkor némi meglepetést jelentett, jól tudtuk, ma este vissza akarnak vágni a fővárosiak.

Az első próbálkozást Hetényi Zoltánnak kellett hárítania, szépen védett. Nem sokkal később Bán még célt tévesztett, de Razumnyak már egy szép mozdulat után beverte az első gólt. Nem indult jól a meccs a szempontunkból. Kicsivel később Hetényi ismét nagyot védett, ki kellett hevernünk a bekapott találat okozta sokkot. Nem volt nagy a ferencvárosiak nyomása, de uralták a találkozót. Bejött a debreceni első sor, Mozer passza nem sikerült tökéletesre, majd Culigin rontott. Emberelőnybe kerülünk, 2+2-re ment ki Bán. Volt helyzetünk, Stenson löketét védte a kapus. A feketeleves hátra volt, a dudaszó előtt Kestila mattolta Hetényit.

Hideg zuhannyal indult a második játékrész, összeszedtünk újabb két gólt, innen már nehézkesnek tűnt a felállás a padlóról. Előbb Karenen mattolta kapusunkat, pár másodperccel később pedig Razumnyak eldönteni látszott a meccset. Vaszjunyin Artyom időt kért, valami ki kellett ötleniük a debreceniek stábjának. Dobmayer Dominik kiállítása után még tartottuk valahogy magunkat, bírtuk a nyomást, majd Tyni bünetett, már öt góllal vezetett a Fradi. Kezdett kellemetlen lenni a helyzet. Bukor Rajmund szépen leporolta a házigazdák hálóját, bár ezzel nem jöttünk vissza a meccsbe, csak szépítettünk. A játékrész végén Usztinyenko ütött kapura, elvétette, majd Stenson mentett a saját kapuja előtt. Senfeld bő két perccel a dudaszó előtt lőtt veszélyesen, Földes László védett. Ez a harmad nem a miénk volt.

Egy Mihalik András-lövéssel indult a az utolsó 20 perc, ez sem hozott gólt. Galoha löketét Földes védte a bárddal, majd ismét támadónk püfölte rá a pakkot, megint védett az FTC hálóőre. Volt ellenszere a fővárosiaknak is, Razumnyak próbálkozását védte Hetényi Zoltán. Válaszul Novotny bombáját hatástalanította Földes. Nyomott a Debrecen, ám túl nagy volt a hátránya. 12 minutum volt hátra, amikor Hetényi két bravúrt is bemutatott, majd Mozer hatalmas lövést eresztett el, Földesről kijött a pakk, Galoha köszönte szépen, és bevarrta. Alig valamivel ezután Mozer megint próbálkozott, Földes László védett. Kettős emberelőnybe került a cívisváros, de csak hasztalan peregtek a percek, megúszták a budapestiek. Már csak négy perc volt hátra, Földes tartotta magát, a debreceni támadók pedig kezdték elvesztetni az önbizalmukat. Maradt az állás végeredménynek.

Erste Liga alapszakasz
FTC-Telekom–DEAC 5–2 (2–0, 3–1, 0–1)

Gól: Razumnyak 2, Kestila, Keranen, Tyni, illetve Bukor, Galoha

Fotók: FTC/Tumbász Hédi