Egerben hagytunk két pontot

A DEAC uralta a mérkőzést, ám kihagyta a helyzeteit, ezért maradt a döntetlen.

A listavezető Debreceni Egyetem gárdája a hatodik helyen álló Eger SE-hez látogatott az NB III Északkeleti csoportjának 13. fordulójában. Az várható volt, hogy kevés helyzettel kell majd jól sáfárkodniuk a fekete-fehéreknek vasárnap délután, ám sajnos nem értek célt.

Verőfényes, már-már nyárias melegben kezdődött a mérkőzés. Szórványos hazai támadásokkal indult a találkozó, egy kósza lövést Tóth Dániel ölelt magabiztosan a keblére. Az első negyedóra üde szívfoltja volt a helyi szurkolótábor dobosa, és „Csaaaak az Egeeer” kántálása. Volt azért foci is, Al-Sheraji beadását éppen csak ki tudták vágni Tóth elől. Szintén középpályásunk ívelt be egy szabadrúgást, azt pedig a kapus öklözte ki a mezőnybe. Ezt követően meglehetősen eseménytelenül teltek a percek, a DEAC nem talált fogást az Egeren, amely pedig jól elvolt a döntetlen állással. A 30. percben Koczka fejelhetett volna szöglet után a debreceni kapura, de magas volt számára a labda a hosszú oldalon. Kelemen is megpróbálkozott egy lövéssel a másik oldalon, de eltekerte a játékszert a jobb felső sarok mellett. A szünet előtt volt még egy egri átlövés, amely semmilyen veszélyt nem jelentett, összességében szenvedős 45 percet láttunk.

A fordulás után Tóth Levente húzott el a bal szélen, tisztázták a védők a beadását, majd Nagy-Kolozsvári távoli bombája ment el a debreceni jobb sarok mellett. A hazaiaknak továbbra is kényelmes volt az állás, ám az egyetemisták érezték, innen is el lehet hozni a három pontot, ezért tempót váltottak. Az 54. percben Tóth Dániel készítette le lövésre a labdát Al-Sherajinak, aki ajtó-ablak helyzetben lőtt, a kapus nagy bravúrral védett, a szöglet után pedig egy fejesünket tornázta ki a léc alól a hálóőr. Mindkettő hatalmas helyzet volt! Kár volt ezekért, mert gyanítható volt, hogy sok ilyen ziccer nem lesz a lefújásig. Már egyértelműen fölényben játszottunk, a kérdés az volt, meg tudjuk-e nyerni a mérkőzést. Urbin Péter a cseréivel igyekezett belenyúlni a meccs menetébe, ő is érezte, hogy innen bizony sikerrel lehet távozni. Futottak a percek, és a DEAC-nak egyre kevesebb lehetősége akadt. Tíz minutummal a vége előtt Szabó Leventét kellett ápolni, szerencsére talpra állt az egészségügyi segítség után. Nyögvenyelősen teltek az utolsó percek, a házigazdák ugyan eltalálták a lécet szabadrúgásból, ennek ellenére nyerhető meccsen végeztünk döntetlenre.

– Idegenben szereztünk egy pontot, amiért nem tudom elmarasztalni a játékosokat. Azonban ma több helyzetünk volt, mint az elmúlt találkozókon, ezért a döntetlen kicsit csalódás számunkra. Van még hátra négy meccsünk az idén, ezeken megpróbálunk minél több pontot szerezni, bízom benne, hogy el tudjuk érni a céljainkat – értékelte a látottakat Urbin Péter vezetőedző.

NB III Északkeleti csoport, 13. forduló

Eger SE –DEAC 0–0

DEAC: Tóth D. – Papp G., Herczku, Vincze, Lakatos – Szabó L. (Kereszti 81.), Sándor (Tochukwu 63.), Soltész, Al-Shreaji (Jankelics 63.) – Tóth D. (Lénárt 91.), Kelemen (Kun 46.).