Tehetségközpontunk három korosztálya a hét utolsó napján ismét Bozsik-tornán lépett pályára.
Szabó János, Molnár Bálint és Mester Norbert tanítványai Mezőkövesdre utaztak vasárnap, hogy a Kiemelt Bozsik Torna 10. fordulójában összemérjék erejüket a házigazdák mellett a Cigánd, a Hódmezővásárhely és a FILO csapataival.
U11
-Az első két találkozón magabiztos győzelmeket arattunk, ahol végig kezdeményezően, kombinatívan és rengeteg helyzetet kialakítva játszottak a gyerekek. A hazaiak elleni összecsapáson is mi birtokoltuk a labdát és számtalan gólhelyzetet teremtettünk, viszont azok értékesítésével hadilábon álltunk, az ellenfelünk pedig a labdavesztéseinket gyors átmenetekben kíméletlenül kihasználta több esetben is. Gyorsabb visszarendeződésre és jobb helyezkedésre, valamint a támadás és védekezés közötti egyensúly nagyobb figyelembevételére lesz szükségünk a jövőben. Az utolsó mérkőzésünk is hasonló mederben zajlott, mint előzőleg, annyi különbséggel, hogy a helyzeteinket most valamivel jobb százalékban használtuk ki. Összességében elégedett voltam a gyerekek hozzáállásával és a mutatott játékával, viszont tanulnunk kell a hibáinkból. Gyulai Daninak gratulálok a külön elismeréshez – értékelt Szabó János
Eredmények
DEAC – Cigánd: 3-0
DEAC – Hódmezővásárhely: 2-0
Mezőkövesd – DEAC: 4-2
FILO SE – DEAC: 4-4
DEAC U11: Barkó Márton, Birizdó Balázs, Mosolygó Bence, Nagy Gábor, Somi Bence, Tóth Milán, Sándor Illés, Gyulai Dániel, Vaszkó Márton, Fedor Dániel, Szabó Simon, Zolnai-Tóth Nándor, Szabó Zalán, Bényei Gréta
Vezetőedző: Szabó János
U10
-Ezen a tornán nem tudtuk a legjobb teljesítményünket nyújtani, nem voltunk kellően élesek és koncentráltak, ezért maradt bennem hiányérzet. Négy meccsből hármat nyertünk, ez nem rossz eredmény, de ebben a korosztályban a mutatott játékon van a hangsúly. Többen is kissé álmosan mozogtak, nem tudták felvenni a kellő ritmust. De szeretném kiemelni Bán Gergelyt és Patai Benettet, akik saját magukhoz képest jobb teljesítményt nyújtottak, a csapat húzóemberei voltak. A játékunk egyik legnagyobb hiányossága továbbra is a labda nélküli mozgás. Kevésszer kínáljuk fel magunkat megjátszható pozícióban, ami megnehezíti a folyamatos és gördülékeny játékot. Emellett ezen a tornán a technikai hibák is nagyobb számban jelentkeztek, ami szintén visszavetette a teljesítményünket. A tapasztalatok alapján tovább kell dolgoznunk a gyorsabb döntéshozatalon, a mozgások tudatosságán és a technikai stabilitáson, hogy a következő tornákon jobb teljesítményt nyújtsunk. Folytatjuk a munkát, bízunk abban, hogy a következő alkalommal már előrelépést láthatunk ezekben a területekben! Köszönjük a szülők biztatását és azt, hogy elkísérték a srácokat. Hajrá DEAC! – összegzett Molnár Bálint
Eredmények
DEAC – Cigánd: 6-1
DEAC – Hódmezővásárhely: 3-1
DEAC – Mezőkövesd: 3-2
DEAC – FILO SE: 2-6
DEAC U10: Koós Domonkos, Kozma Konor, Kozák Norbert, Som Noel, Szatmári Dávid, Hunya Simon, Czentye Benedek, Bencze Péter, Bencze Gergő, Kovács Zsombor, Bán Gergely, Kecskés Patrik, Patai Benett
Vezetőedző: Molnár Bálint
U9
-Azon játékosok kaptak lehetőséget ezen a tornán, akik múlthéten a Kiemelt Országos Bozsikon nem szerepeltek, plusz kiegészültünk két U8-as tehetségünkkel. Összességében elmondható, hogy az ellenfeleink talán pont megfelelő ellenállást mutattak, és azon a szinten vannak, ami most ennek a csapatnak teljesen megfelelő volt a fejlődéshez és sikerélmény gyűjtéshez is. Az eredmények szépen alakultak, aminek örülhettek a gyerekek, de azért a mutatott játék és hozzáállás nem igazán volt meggyőző mindenkitől. Bár azt ki kell emelnem, hogy a FILO ellen kiemelkedő produkciót láthattam a gyerekektől. Tapasztalatszerzésnek jó volt a torna, mivel a hibák is nagy tanítók. Az alapelvek mély ismerete, a karakteres, magabiztos játék viszont picit belülről is kell, hogy jöjjön. Köszönjük a szülők biztatását! Külön gratulálok a két fiatalabb játékosnak, a jövőben is számítunk rájuk, ha lesz lehetőség! Hajrá DEAC! – fogalmazott Mester Norbert
Eredmények
DEAC – Cigánd: 4-2
DEAC – Hódmezővásárhelyi FC: 4-1
DEAC – Mezőkövesd: 5-3
DEAC – FILO SE: 5-2
DEAC U9: Bácsi Ádám, Szabó Balázs (U8), Mészár Dávid, Czentye Dániel (U8), Székely Zétény, Prém Benjamin, Sarkadi Zsigmond, Komjáthi Bertold
Vezetőedző: Mester Norbert
