U13-as csapatunk felvette a versenyt az akadémistákkal, viszont a hibákat kihasználta a Várda és győztesen hagyta el a pályát.
A mezőkövesdi győzelem után akadémisták vártak Balla Imre tanítványaira, akik szombaton a Várda LA alakulatát fogadták a Sportcampuson. Háromszor találkoztak már ifjoncaink a szabolcsiakkal és mindháromszor megnehezítették dolgukat.
Jó ritmusban kezdtünk, ám a 7. percben ajándékoztunk egy gólt ellenfelünknek. Szerencsére ez nem tört meg minket, továbbra is szervezetten, fegyelmezetten futballoztunk, védelmünk jól működött, ennek köszönhetően az első negyedben nem is nőtt a különbség. A második etapban is partiban voltunk a szabolcsiakkal, igaz, ők birtokolták többet a labdát, ráadásul két hibánkat kihasználva, hárommal elléptek.
A harmadik játékrészben is felvettük a versenyt az akadémistákkal, voltak szép megmozdulásaink, helyzeteink is adódtak, ám a kaput nem sikerült bevennünk, igaz, ellenfelünknek sem a miénket. A záró negyedben elején negyedjére is megzörgették a hálónkat a piros-fehérek, de nem látszott a két csapat közti különbség. Ha kicsit higgadtabbak vagyunk a befejezéseknél, szorosabb lehetett volna a vége, de így is minden dicséretet megérdemelnek gyerekeink.
MLSZ Országos U13 Északkelet 19. forduló
DEAC – Várda LA: 0-4 (0-1, 0-2, 0-0, 0-1)
DEAC: Kiss Cs. – Galambos, Nagy Zs., Szakál, Antal, Fodor, Kulcsár, Giczei, Kondor
Cserék: Tóth N., Petró, Szűcs, Molnár, Harsányi, Csigai, Balogh, Seres
Vezetőedző: Balla Imre
Balla Imre: A vereség ellenére dicséret illeti a gyerekeket a hozzáállásért, szervezettek voltunk, voltak helyzeteink, játékunkból csak a gól hiányzott, az utolsó negyed kimondottan tetszett. Ellenfelünk viszont kihasználta hibáinkat, ismét gólokat ajándékoztunk és megérdemelten nyerte meg a meccset. Tanítványaim jó teljesítményt nyújtottak, kiemelném Kulcsár Benit, Fodor Somát, Galambos Mátét, Nagy Zsoltit, Molnár Levit, Szakál Csengét, de mindenkinek jár az elismerés. Dolgozunk tovább, bizakodó vagyok a jövőre nézve.
