U14-es lányaink idegenben folytatták pazar sorozatukat, újabb három pontot begyűjtve, tartják a lépést az éllovassal.
Harcsa Csaba tanítványai három pontra vannak a listavezetőtől, egy egységgel előzik meg a rivális Egert, bár mindkét csapatnál egy meccsel kevesebbet tudtak még le. Botlani nem lehetett, ha versenyben akarnak maradni a bajnoki aranyért, illetve tartani az előnyt a hevesiekkel szemben. Éppen ezért a Hatvan otthonában is nyerniük kellett.
Már az elő játékrészben is mi domináltunk, szervezetten, kombinatívan futballoztunk, szépen működött a passzjáték, mindig volt megjátszható társ. Többször is veszélybe került a házigazdák kapuja, ám csak a 25. percben sikerült bevennünk, ekkor Takács Zsófia volt eredményes. A második harmadot jól indítottuk, a 31. minutumban Furó Liliána mattolta a hatvani védelmet. Mi irányítottunk, nyomás alatt tartottuk ellenfelünket, megvoltak a helyzeteink, de góljaink számát nem tudtuk gyarapítani.
A folytatásban magasabb fokozatba kapcsoltunk, a kék-sárgák nem is tudták felvenni tempónkat. A 63. percben Barna Bori nyitotta tovább az ollót, majd a hatvani középkezdés után Szabó Boglárka is beköszönt. Még egy találat váratott magára, ez pedig a 75. minutumban született meg, ekkor Barna a második gólját ünnepelhette, ezzel ki is alakult a végeredmény, 5-0-ra megnyertük a vasárnapi párharcot.
MLSZ Leány Regionális U-14 HNP Északkeleti csoport 13. forduló
FC Hatvan – DVSC-DEAC: 0-5 (0-1, 0-1, 0-3)
DVSC-DEAC: Átyim – Takács, Szőke, Mazsu, Furó, Supák, Kaszás, Barna, Mezei
Cserék: Horváth, Szabó-Bede, Gyárfás, Szabó
Edző: Harcsa Csaba
Gólszerzők: Takács 25’, Furó 31’, Barna 63’, 75’, Szabó 64’
Harcsa Csaba: Azzal a céllal utaztunk Hatvanba, hogy az újonnan gyakorolt játékhelyzeteket, pontrúgásvariációkat éles helyzetben alkalmazzuk. Az első játékrészben ez már visszatükröződött játékunkban, az eredményen viszont nem. A folytatásban kellő fordulatszámon pörögtünk, ellenfelünk támadásainkat nem volt képes mindig levédekezni. Amiket gyakoroltunk a hétközi edzéseken, a lányok jól alkalmazták, ez pedig eredményességgel párosult. Gratulálok a csapatnak!
