Pontgazdag lehet a hétvége

Korosztályos vármegyei csapataink jó eséllyel győzelmeket ünnepelhetnek a következő fordulóban.

Kozma László legénysége kétgólos győzelemmel zárta a Téglás elleni mérkőzést és megőrizte 3. helyét a táblázaton. Ám ahhoz, hogy a hetet is a dobogón zárják ifistáink, ahogy ősszel hazai pályán, úgy idegenben is le kell győzniük a Monostorpályit. Sáfár Péter U19-es csapata simán két vállra fektette az addigi éllovas Hajdúsámsont és továbbra is ott van a dobogó közelében, a 4. helyről várhatja a következő fordulót. Szombaton A Berettyó-partjára látogatnak fiataljaink, hogy összecsapjanak a BUSE alakulatával. Az első körben 3-0-ra nyert alakulatunk, remélhetőleg ezúttal is hasonló lesz a végeredmény.

Sáfár Péter U16-os együttese behúzta az előző heti rangadót és szinte már behozhatatlan előnyre tett szert, kilenc pontra távolodott a 2. helyen álló Hajdúsámsontól. Vasárnap folytathatják kiváló sorozatukat ifjoncaink, ha ismét legyőzik a Hajdúböszörményt, megőrzik makulátlan mérlegüket. Molnár Máté tanítványait sem tudta még egy csapat sem legyőzni, így toronymagasan vezetik a tabellát. A hét utolsó napján újabb három ponttal gyarapíthatják egységeik számát, ha másodjára is két vállra fektetik a Hajdúböszörményt. Derecskei Ádám gyerekei Hajdúnánásra utaznak szombat reggel és jó eséllyel győztesen térnek vissza Debrecenbe, és tovább tart remek sorozatuk.

Vármegyei I. osztályú U-19 23. forduló

Monostorpályi – DEAC

04.12. 13:30      Vágó András Sporttelep

BUSE – DASE

04.12. 13:30      Berettyóújfalui Sportpálya

Vármegyei U-16 A 15. forduló

DASE – Hajdúböszörményi TE

04.13. 11:00      Debreceni Egyetem Sportinnovációs központ műfüves pálya

Vármegyei U-14 A 15. forduló

DASE – Hajdúböszörményi TE

04.13. 09:00      Debreceni Egyetem Sportinnovációs központ műfüves pálya

Vármegyei U-13 C 16. forduló

Hajdúnánás FK – DASE

04.12. 09:00      Hajdúnánási Sporttelep