A DEAC amerikai futball szakosztályának vezetőjét a közelmúltban a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) dékánjának választották meg. Új szerepköre mellett fontosnak tartja, hogy szeretett sportágának fejlődését is elősegítse.

A 2018-as szakosztállyá válása óta a Gladiators élete nagy fordulatot vett. Változott a vezetőség és a keret is nagyban átalakult. Viszont annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt a tavaszi bajnokság őszre tolódott, így is jelentős előrelépés mutatkozik meg a DEAC amerikaifutball-csapatánál. A rendíthetetlenül dolgozó szakosztály vezetője is egy olyan ember, akinek az életét jelentősen befolyásolta a tojás alakú labda. Dr. Stündl László 2004 és 2007 között a Gladiators ezüstkorszakának egyik jelentős tagja volt. A csapat egykori centerjeként mindig az ő kezéből indult útjára a labda, nem mellesleg az irányító védelméért is felelős volt.

A gladiátorok ’Papáját’ egy nagy megtiszteltetés érte, hiszen őt választották meg a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánjának. Az Agráron 31 éve dolgozó Stündl László beszélt többek között az új titulusáról, de egyben a DEAC Gladiators-nél végzett munkájáról is.

Fotók: Derencsényi István

Makranczi László: Óriási felelősség lehet az új pozíciója az Egyetemen belül. Mit jelent számára az, hogy a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar új dékánja lehet?
Stündl László: A dékáni pozíció egy Kar életében meghatározó. A Kar működése, a munkatársak tevékenysége, valamint a vezető személye és a vezetési stílus nagyon összefüggő, egymásra kétirányban ható elemek. Meggyőződésem, hogy a MÉK jelenlegi személyi állománya és adottságai alapján képes megfelelni minden kihívásnak, a dékáni vezetés dolga pedig az, hogy ezt jó és határozott döntésekkel segítse. A feladat egyébként nem ismeretlen számomra. Az előző két dékán „alatt” 7 évig tudományos, és közel 1 évig innovációs dékánhelyettes voltam, a Kar mindennapi életében igyekeztem a lehetőség szerint kivenni a részem. Célom, hogy a Karon mindenki nyugodt körülmények között végezhesse azt a feladatot, amiben a legjobban ki tud teljesedni, ugyanakkor minden főbb oktatási és kutatási területnek legyen képviselője. Ha ez így sikerülne, akkor egy igazán hatékonyan működő kar lesz a MÉK.

ML: Milyen jelen helyzet adta kihívásokkal fog ez párosulni majd?
SL: A feladatainkat mindig az adott gazdasági környezet és demográfiai folyamatok határozzák meg. Az egyik legnagyobb kihívást a középfokú tanulmányaikat folytatók csökkenő létszáma és ezzel egyidőben az agrárium iránti kisebb érdeklődés együttes eredménye jelenti. Fokoznunk kell a beiskolázási tevékenységünket, meg kell mutatni, hogy az agrár nem csak a sokak fejében élő agronómus, növénytermesztő, állattenyésztő, hanem a biológia, műszaki ismeretek, informatika határterületein is egyaránt biztonsággal működni képes multidiszciplináris tudást birtokló mérnök, aki a széles látókörével és ismereteivel hatékonyan tudja támogatni a hazai élelmiszeralapanyag-termelést, és -feldolgozást. A másik kihívás a régió agrárvállalkozási számára a versenyképességük javításához szükséges információk, szaktanácsadás és technológia transzfer biztosítása.

ML: Miért az Agrárium felé irányult korábban, amikor elkezdte a tanulmányait?
SL: A pályaválasztásom a gimnázium második évfolyamán a fakultáció választásnál dőlt el. Mivel biológiából és kémiából láttam esélyt a továbbtanulásra, így ezekből kellett kihozni a legjobbat. Mivel szenvedélyes horgász voltam – és egy kicsit még most is az vagyok –, így logikusnak tűnt, hogy ’valami halas’ legyek. A tudományegyetem túl komolynak tűnt, így a gyakorlatiassága és természetessége miatt döntöttem az agrár mellett. Nem bántam meg. És ha ma kellene választanom, akkor is ide jönnék. Nagyon komoly feladat segíteni a lakosság ellátását jó minőségű, egészséges és nyomon követhető élelmiszerrel, amelyhez a növényi és állati alapanyagot környezetbarát és erőforrás-hatékony módon termelik meg. Amúgy ez a MÉK küldetésének mottója is.

ML: Mint ismert, a DEAC amerikai futball szakosztálya is sok munkát jelenthet. Mennyire nehéz ennek a két, mondhatni szenvedélyének hódolni?
SL: Nem nehéz. Mindkét területen kiváló, elhivatott és hozzáértő emberek dolgoznak mellettem. A feladatom csupán annyi, hogy azokat a problémákat oldjam meg, amiket a többiek nem tudnak, vagy amikhez nekem van leginkább hozzáférésem, ’munícióm’. Nem sok van ilyen, mert mindkét csapat profikból áll. A DEAC Gladiatorsben a DEAC és az Egyetem felé képviselem a szakosztályt, jobbára stratégiai feladataim vannak, de ez természetes, mivel egyetemi oktatóként otthonosabban mozgok itt, mint a csapat szakvezetése vagy játékosai.

ML: Hogyan csatlakozott az életébe az amerikai futball?
SL: Nánássy Laci, egy akkori PhD hallgató jött 2004-ben, hogy alakult egy amerikai foci csapat és kellenek nagydarab játékosok. Akkor 100 kg körül voltam, így elsőre úgy tűnt, megfelelek a kritériumnak. Azért is örültem, mert akkor a sportcsatornákon alig volt amerikai foci, de már nagyjából értettem a szabályokat és mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Elsőre guard pozícióban kezdtem, aztán hamar center lettem. Az első meccsünket a Budapest Wolves-Vienna Knights mérkőzés előtt játszottuk a Győri Cápákkal. 20-20 lett, nagyon jól éreztem magam és a többi Gladiátor is. Olyan alázatos család voltunk, ahol mindenki képes volt a másikért mindent megtenni a pályán és azon kívül is.

ML: Mi az, ami a legjobban megmaradt az aktív pályafutásából, ami ma is kihagyhatatlan az életéből?
SL: A becenevem! A csapat akkori és mai tagjai is ‘Papának’ szólítanak. Már aktív éveimben is 5 évvel öregebb voltam, mint a csapat második legidősebb játékosa. Nem volt könnyű – sőt esetenként nagyon nehéz volt – a huszonévesekkel lépést tartani az edzéseken, mérkőzéseken. Próbáltam technikai és taktikai oldalról pótolni a fizikai hiányosságaimat, amihez a megelőző sport-előéletem adott némi alapot. Ötéves koromtól sportoltam, a vízilabda, a cselgáncs és a Kyokushinkai karate olyan tapasztalatokat adott keménységből, gondolkodásmódból, mozgáskoordinációból ami szépen illett a támadófal feladataihoz.

ML: Mit gondol a jelen Gladiators helyzetéről, és jövőjéről?
SL: Hatalmas megtiszteltetés a DEAC család tagja lenni. Olyan lehetőség, ami minden korábbi adminisztrációs, szervezési és gazdasági feladatot levesz a szakmai stáb válláról. Emellett a klub által felvázolt jövőkép olyan ambiciózus, amely számunkra is maximális erőbedobást igényel – és nem csak a pályán! Nem tartom lehetetlennek, hogy 2 éven belül már az elsőosztályban tudjunk indulni. Az Egyetem hallgatóságában még látok tartalékot, mind a magyar, mind a külföldi hallgatók felé jobban kell nyitnunk. Az első jó példa és komoly lehetőség a frissen igazolt 2 amerikai hallgató, akik egyetemi tanulmányaikat ősszel kezdik meg, de már komoly foci múltjuk van. Ez nem jöhetett volna létre a DEAC és az Egyetem hathatós segítsége, szakmai és anyagi támogatása nélkül.