CISE Cup: irány a döntő!

Nagy izgalmak közepette, tizenegyespárbajt követően győztük le a cigándiakat.

Cigándon, a CISE Cup elnevezésű felkészülési labdarúgó-torna elődöntőjében lépett pályára pénteken este a DEAC.

Az első félidő nem hozott gólt, ám az 51. percben megtört a jég, Török László talált be Kun Ákos jobb oldali lapos visszaguritása után. A folytatásban a hazaiaknak sikerült egyenlíteni, a 68. minutumban büntetőhöz jutott a Cigánd, 1-1.

Mivel a rendes játékidőben már nem esett több találat, következhetett a tizenegyespárbaj. Sándor Tamás állt elsőként a labda mögé és nem hibázott, ellenben a borsodiak kihagyták. A második körben Kun Ákos lába sem remegett meg, ahogyan az ellenfélé sem. Jött Lénárt Gergő, aki szintén magabiztos volt, míg a rivális ismét rontott. Vincze Ákoson volt a világ szeme, kiváló védőnk bírta a nyomást és a döntőbe lőtte a Debreceni Egyetem csapatát.

A másik elődöntőben a Putnok legyőzte a Sényőt, így szombaton 18 órától a fekete-fehérek és a putnokiak vívják az aranycsatát, a bronzért a Cigánd és a Sényő mérkőzik majd meg.

 

CISE Cup – felkészülési torna

Cigánd-DEAC 1-1 (0-0) tizenegyesekkel 1-4

DEAC: Tóth – Herczku, Ujvárosi (Jankelic, 60.), Vincze – Tomola (Kőrizs), Rauf (Lénárt, 46.), Soltész (Sándor, 60.), Török (Lakatos, 60.), Kelemen (Kun, 46.) – Papp G. (Kovács, 71.), Tochukwu (Tóth, 71.)

Gól: Török (51.)