DEAC-os sakkozók az Iskolai Csapat-világbajnokságon

A 2025-ös Iskolai Csapat-világbajnokságot augusztus 1–9. között rendezték az amerikai Alexandria városában, az Episcopal High School kampuszán.

Magyarországot a diákolimpiai bajnok Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium képviselte a verseny szabálya szerint lány játékossal és két 2012 után született diákkal kiegészülve. A csapatot így Bíró Beáta, Bíró Csilla, Bérczes Attila, Nandin-Erdene Davaadamberel, Gajdács Jonatán és Simon Virág alkották. Utóbbi kivételével a gárda minden tagja a DEAC sakkozója, míg vezetőjük, Mester Gyula volt, aki szintén az egyetemi sportklubnál dolgozik vezetőedzőként.

A verseny történetében először mutatott be innovatív idCess technológiát a sakkrajongóknak való valós idejű közvetítéshez világszerte. Mindez lehetővé teszi az élő játék közvetítését bármely sakktáblán, csak okostelefonnal: a telefonok a táblák melletti állványokra vannak szerelve, és a játékok automatikusan PGN formátumúak lesznek számítógépes látásmódon és AI technológiákon keresztül.

A chess.hu beszámolója szerint félidőben a Fazekas három győzelemmel és a második kiemelt Indiától elszenvedett vereséggel a 13. helyről várta a folytatást. Az utolsó forduló előtt egy győzelem az első 15 közé repíthette volna a csapatot, ám az észtek elleni 2–2-es döntetlen végül a 23. helyet jelentette az 55 induló között.

Az esemény végső győztese hibátlan teljesítménnyel az indiai Velammal MHS School lett. A második a kazahsztáni National School of Physics and Mathematics, míg a bronzérmes az amerikai The Harker School lett.

A zárónapot követően a résztvevők szórakoztató és ismeretterjesztő kirándulásokon vehettek részt Washingtonban, meglátogatták a Természettudományi Nemzeti Múzeumot és a Légi- és Űrhajózási Múzeumot.