Négygólos vereség a hétközi derbin

Bár kétszer is vezetett a DASE U21-es alakulata, de a Bestrong mindkétszer egyenlített, majd fordított és elvitte a pontokat.

A héten két derbi vár Sáfár Péter alakulatára, melyekből az elsőre szerda délelőtt került sor. Ifistáink a városi rivális Bestrongot fogadták a Debreceni Egyetem Sportinnovációs Központ műfüves pályáján. Eredetileg az 1. fordulóra volt kiírva az összecsapás, de elmaradt, amit ma pótoltak a felek.

Lendületesen kezdtek a csapatok, felváltva vezettek támadásokat, ám az attakok elakadtak a tizenhatosnál, a védelmek tették a dolgukat. Sokáig a kapusoknak elvétve akadt munkája, ám a 12. percben a vendégek cerberusának lett volna feladata, ám nem tudta hárítani Fazekas Noel lövését, a labda a jobb alsóban kötött ki. Sokáig nem örülhettünk a vezetésnek, három minutum elteltével szögletből egyenlített a Bestrong. Egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, többször is veszélybe kerültek a kapuk, végül a 26. percben a vendégek hálója zördült meg, ekkor Balogh Levente volt eredményes. Ismét hamar elolvadt az előny, átlépve az első félórán, másodjára is egalizáltak a pallagiak. Még fel sem ocsúdtunk, mikor Birta Miklósnak újra maga mögé kellett nyúlnia, a 33. minutumban fordítottak a zöld-fehérek, majd négy perc elteltével elléptek kettővel. A három gyors gól megfogott minket, sok volt nálunk a hiba, a pontatlanság, fölényben volt riválisunk, de kihúztuk szünetig.

A térfélcserét követően próbáltunk visszajönni a meccsbe, de továbbra sem találtuk játékunkat, erősen akadozott gépezetünk. Támadásainkból hiányzott az átütő erő, lassan, körülményesen futballoztunk. Az 54. percben eldőlni látszott a párharc, ötödjére is a hálónkban landolt a labda. Teljesen szétestünk, nem tudtunk megújulni, mintha már fejben is feladtuk volna. A 75. minutumban jött a kegyelemdöfés, megint mattolta védelmünket a Bestrong és 6-2-re megnyerte a hétközi derbit.

Vármegyei I. osztály U-21 1. forduló

DASE – Bestrong: 2-6 (2-4)

DASE: Birta – Kareem, Ivánka, Huszti, Balogh (Villás 71’), Mikula (Péter 46’), Fazekas (lakatos 65’), Hidegkuti (Szabó 61’), Fórizs (Kulcsár 46’), Szürös (Szilágyi 71’), Bikki

Edző: Sáfár Péter

Gólszerzők: Fazekas 12’, Balogh 26’

Sáfár Péter: Kétszer is sikerült megszereznünk a vezetést, de mindkét gólra szinte azonnal válaszolt ellenfelünk. Szünetig még kaptunk kettőt, ezt követően mentálisan teljesen összeestünk. A pihenő alatt próbáltam rendezni a sorokat, de nem tudtunk visszajönni a meccsbe, sőt tovább nőtt a hátrányunk. A hatból öt olyan gólt kaptunk, amit U12-es szinten sem lenne megengedett. Közös munkánk alatt ma nyújtották a fiúk a leggyengébb teljesítményt. Jókor jött ez a pofon, pár napunk van, hogy összekapjuk magunkat, orvosoljuk a hibákat a házi derbire.