Előre kell tekintenünk

Lénárt Gábor, labdarúgócsapatunk védője örül, hogy kezdőként léphetett pályára, azt viszont sajnálja, hogy nem tudtak nyerni.

A Diósgyőr II. otthonában léptünk pályára múlt vasárnap, az NB III. Északkeleti csoportjának hatodik játéknapján. A mérkőzés első félideje nem hozott gólt, azonban fordulás után rákapcsoltak a felek: előbb a hazaiak részéről talált be Komlósi Bence, majd a 70. percben Sándor Tamás egyenlített büntetőből. A 82. minutumban pedig már Lénárt Gergőnek hála nálunk volt az előny. Úgy tűnt, behúzzuk a találkozót, ám a legvégén egalizálni tudott Vitelki Zoltán alakulata, vagyis 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó.

– Ellenfelünk kiváló csapattal állt fel, az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, inkább a mezőnyben folyt a játék, igazán nagy helyzet egyik oldalon sem alakult ki. A szünet után azon voltunk, hogy minél hatékonyabban fejezzük be a támadásainkat, mégis a hazaiak szereztek vezetést egy pontrúgásból. De mentünk tovább, egy kezezés miatt megítélt büntetőből pedig egyenlítettünk. Ekkor már nálunk volt a lélektani előny, és sikerült is megfordítanunk a meccset. A hajrában inkább a védekezésre helyeztük a hangsúlyt, de az egyik támadásukkor nem tudtunk elég agresszívak lenni, így újra betaláltak. Csalódottak voltunk nyilván, mert három ponttal szerettünk volna hazatérni, ám nem szabad, hogy ez az iksz, illetve az az előtti vereség megfogjon minket. Átbeszéltük a hibákat, előre kell tekintenünk és a folytatásra koncentrálni – idézte fel a DEAC nyáron igazolt ifjú védője, Lénárt Gábor, aki számára az eredmény ellenére is emlékezetes marad a DVTK II. elleni derbi, hiszen először kapott helyet kezdőként a csapatban bajnoki mérkőzésen.

– A két kupameccsen már a kezdő tizenegy tagja voltam, nagyon örülök, hogy ezúttal egy bajnokin is bizalmat szavazott nekem a szakmai stáb. Próbáltam élni a lehetőséggel és mindent beleadni, hogy a legjobb tudásom szerint segítsem a csapatunkat. Örülök, hogy a DEAC-hoz írtam alá, hamar megtaláltam a közös hangot mindenkivel, a körülmények nem is lehetnének jobbak, ahogyan a közeg sem – fogalmazott a korábbi korosztályos válogatott bekk.

A DEAC tíz ponttal a hatodik helyről várja a folytatást, legközelebb, szeptember 7-én, vasárnap 16 órától a Tiszaújváros látogat a Dóczy utcai sportcampusra.

A csapatunkkal kapcsolatos fontos hír még, hogy eldőlt, szeptember 13-án, szombaton 17 órától csapunk össze a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában a szintén NB III-as Péccsel a PMFC Stadionban.

 

Fotó: Szolnoki László