Nem ért pontot fölényünk

Hiába dominált és birtokolta a labdát egész meccsen U17-es csapatunk, a szinte csak védekező Szeged kontrái voltak hatékonyak.

A fehérvári vereség után hazai pályán próbálták begyűjteni első győzelmüket Szabó Márton tanítványai, akik a 2. fordulóban a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát fogadták. Az előző heti játék bizakodásra adott okot, így reméltük, az első pontok is felkerülnek csapatunk neve mögé.

Nagy elánnal kezdtünk, az első perctől érvényesítettük akaratunkat, nyomás alá helyeztük ellenfelünket, aki betolták a buszt a kapujuk elé. A 6. percben viszont megkontráztak minket és megszerezték a vezetést. A korai gól után a Szeged térfelén zajlott a játék, állandó vendégek voltunk tizenhatosuknál, fölényünket azonban nem tudtuk gólra váltani, így minimális hátránnyal mentünk pihenőre.

Nem indult jól számunkra a második félidő, a 48. percben Varga Ádám lábáról a mi kapunkban landolt a labda. Magasabb fokozatba kapcsoltunk, ennek meg is lett az eredménye, az 55. minutumban Vass Milán találatával visszajöttünk a meccsbe. A Szeged továbbra is csak védekezett, időnként kontrákkal próbálkozott, ami hatékonynak bizonyult, a 63. percben visszaállították a kétgólos különbséget. Mindent megtettünk, hogy legalább egy pontot megmentsünk, de helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni. A 85. minutumban elkönyvelhettük, ma nem mi hagyjuk el a pályát győztesen, a vendégek negyedjére is megzörgették a hálónkat és bezsebelték az egységeket.

MLSZ Országos U17 Alap 2. forduló

DEAC – Szeged-Csanád GA: 1-4 (0-1)

DEAC: Jakab – Berki, Spadafora (Gáll 83’), Kállai (Pósán 78’), Vass (Volvár 85’), Jakab, Tóth B., Bencze, Horváth, Holba, Varga, Patai

Vezetőedző: Szabó Márton

Gólszerző: Vass 55’

Szabó Márton: Ellenfelünk azt hitte, mi vagyunk a legjobbak és az egész meccsen megszállta védőharmadát. Nagyjából 90%-ban birtokoltuk a labdát, nyomás alatt tartottuk a Szegedet, de négy könnyű gólt ajándékoztunk nekik. Nem tudom elmarasztalni a srácokat, végig domináltunk, ám ma az antifoci diadalmaskodott.