Radvánszki Zsolt szerint a Debreceni Egyetem alakulata többek között a sok kihagyott ziccerrel a saját dolgát nehezítette meg a fővárosban.
Két forduló után két ponttal rendelkezik a DEAC kézilabdacsapata az NB I/B-ben. Mándi Norbert tanítványai a Százhalombatta elleni 32-26-os győzelemmel kezdtek a másodosztályban, majd a múlt héten a PLER-Budapest U21-es együttesének otthonában 32-28-ra maradtak alul. Együttesünk szombaton 18 órától a Ceglédet fogadja, vagyis a DESOK-ban lehetne javítani a mérlegen. A ceglédiek az első játéknapon a legutóbbi idényben még az élvonalban szerepelt Dabas csarnokából vitték el a két pontot a 34-28-as sikernek köszönhetően, ezt követően a Vecsés 32-26-ra verte őket.
– Szerintem kiélezett meccset láthatnak a szurkolóink a hétvégén, nem lepne meg, ha a végén csak egy-két gól döntene – kezdte a beszélgetést Radvánszki Zsolt. – A nyáron a békési tornán nyertünk ugyan a ceglédiek ellen, de ebből a mérkőzésből nagy következtetéseket nem érdemes levonni. A rutinos Halász Levente és Szöllősi Szabolcs fontos szerepet tölt be a Ceglédben, rájuk figyelni kell. A PLER elleni vereség után nagyon csalódott voltam. Azon a találkozón a védekezésünk nagyjából jól működött, de támadásban sok ziccert elrontottuk, emellett több technikai hibával nehezítettük meg a saját dolgunkat. Biztos, hogy ennyi kihagyás nem fér majd bele a következő összecsapáson – hangsúlyozta a beállós.
Radvánszki gólerősen indította ezt az idényt: két bajnoki után már 13 találattal rendelkezik. Külön ki kell emelni azt, hogy a Százhalombattával vívott mérkőzésen mind a nyolc helyzetét értékesítette.
– A támadójátékommal elégedett lehetek, bár azt is érdemes megjegyezni, hogy a csapattársaimtól rendre remek passzokat kapok. Bevallom, a védekezésemben akadnak olykor hiányosságok, de dolgozom azon, hogy ezeket kijavítsam – zárta mondandóját Radvánszki Zsolt.
NB I/B 3. forduló
DEAC-Ceglédi KK
2025. 09. 20. (szombat) 18.00, DESOK
Fotó: Szolnoki László