Egy négyes idegenben

A DASE U21-es csapata meggyőző játékkal múlta felül a vármegyei bajnokság 10. fordulójában a Hajdúnánást.

Idegenben folytatta őszi menetelését Sáfár Péter legénysége, szombaton a közvetlen rivális Hajdúnánás otthonában várt rájuk új kihívás. Ifistáink a dobogóra pályáznak, ám ahhoz, hogy fel is léphessenek rá, kellettek az egységek, csak két pontra vannak a 3. helytől.

Amint útjára indult a labda, egy mesterien felépített támadás végén Fazekas Noel bevette a hazai kaput, két perc elteltével nálunk volt az előny. A gyors gól után kiegyenlített volt a játék, leginkább mezőnyben pattogott a labda, a kapuk elvétve kerültek veszélybe. A 19. minutumban Péter Mihály saját térfelén észlelte, ellenfelünk cerberusa messze kint áll kapujából, és megtréfálva a hálóőrt, átlőtte fölötte a labdát, és megduplázta fórunkat. Hamar változott a találatok száma, két perc elteltével Balogh Levente is beköszönt. Próbált visszajönni a meccsbe a Hajdúnánás, ám védelmünkön nem találtak fogást, tökéletesen zárt hátsó alakzatunk. Szünetig még nyithattuk volna az ollót, de góljaink száma már nem változott.

A térfélcsere után hamar lezártuk a meccset, Balogh a 49. percben másodjára is megzörgette a hazai hálót. Ekkora előny birtokában magabiztosan és felszabadultan futballoztunk, esélyt sem adtunk ellenfelünknek a zárkózásra. A hátralévő időben nem nőtt, de nem is csökkent a különbség, 4-0-ra nyertünk és elhoztuk a három pontot Hajdúnánásból.

Vármegyei I. osztály U-21 10. forduló

Hajdúnánás FK – DASE: 0-4 (0-3)

DASE: Birta – Péter, Szabó, Kareem, Horváth, Balogh (Rácz 80’), Ivánka (Szilágyi 72’), Fazekas, Hidegkuti, Villás, Kulcsár (Fórizs 60’)

Edző: Sáfár Péter

Gólszerzők: Fazekas 2’, Péter 19’, Balogh 21’, 49’

Sáfár Péter: Szokásunktól eltérően, ezúttal nagyon jól kezdtünk, első, tökéletesen kivitelezett támadásunkat góllal zártuk le. Vezetésünk után mezőnyben folyt a játék, de kihasználtuk ellenfelünk hibát és megnyugtató előnnyel mehettünk pihenőre. Szünetben vázoltam a taktikát a folytatásra, ezt a fiúk meg is valósították, gyarapítottuk találataink számát és magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok a srácoknak!