A Debreceni Egyetem alakulata hazai környezetben is 3-3-as döntetlent játszott a Nyíregyházával.
Több szempontból is nehéznek ígérkező bajnoki várt a DEAC férfi futsalcsapatára csütörtökön az NB I-ben. Tihanyi Csaba legénysége azt a Nyíregyházát fogadta, amely a mostani szezonban a legtöbb gólt lőtte az élvonalban. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeiek az előző idényben a 3. helyen zártak a bajnokságban, továbbá idén is éremesélyesek.
Vass Ottó lövéseivel indult a meccs, majd Maneca ziccerénél Faragó Ádám mutatott be egy bravúrt. Az ötödik percben aztán feljegyezhettük az első gólt: Erdei Kristóf kiszorított helyzetből lőtte ki a nyíregyházi kapu jobb oldalát. Az előnyünket az első félidő derekáig tudtuk megőrizni, ekkor egy szépen felépített akció végén Pulguinha tette fel az i-re a pontot. Ez a találat lendületet adott a vendégeknek, amit az is bizonyít, hogy a 13. minutumban már 1-3 állt a kijelzőn. Előbb Hadnagy István volt eredményes, majd Pulguinha köszönt be újra. Nem meglepő módon a fordítás miatt még nagyobb hangerőre kapcsoltak a nyíregyházi drukkerek. A szünetig próbáltunk faragni a különbségen, de Bazsányi Péter eszén ekkor még nem tudtunk túljárni. Érdekesség, hogy a 22 éves kapus korábban nálunk is szerepelt.

A második játékrész elején Krajnyák Zsolt indult el a felezővonal környékéről, végül a kísérlete pedig a gólvonalon túlra jutott. Neki is érdekes lehetett ez a meccs, hiszen tavaly nyáron pont a nyíregyházi csapattól igazolt hozzánk. A szépítésünket követően arra is volt esély, hogy egyenlítünk, de az sem jelentett volna meglepetést, ha ellenfelünk növeli a fórját, ugyanis mindkét oldalon akadtak lehetőségek. Szerencsére az előbbi forgatókönyv valósult meg, mivel a 30. percben Tóth Attila volt eredményes. A folytatásban Faragó Ádám több nagy hárítással került a középpontba. Nekünk is voltak meccslabdáink, elég csak Krajnyák lehetőségére gondolni, de a végjátékban Dávid Richárd is óriási mentéssel lett főszereplő. Az utolsó percben Faragó látványos vetődéssel hatástalanította Maneca bombáját, így döntetlennel végződött az összecsapás.

Úgy fest, hogy ebben az idényben a Nyíregyháza elleni meccseinkkel kéz a kézben jár a 3-3, hiszen augusztusban a Continental Arénában is ez lett a végeredmény.
NB I 13. forduló
DEAC-A Stúdió Futsal 3-3 (1-3)
DESOK, vezette: Czene-Joó Ádám, asszisztensek: Muhari Gergő, Mózsa Ábel.
Gólszerzők: Erdei K. (5.), Krajnyák (22.), Tóth A. (30.), ill. Pulguinha (11., 13.), Hadnagy (12.)
A DEAC összeállítása: Faragó Á. – Vass, Lévai, Balázsi, Krajnyák. Cserék: Vincze, Szabó S., Erdei K., Erdei Sz., Győri, Karacs Deli, Tóth A., Szabó Á., Urr. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.
Fotók: Szolnoki László
