Vaszjunyin Artyom: Teljes káosz volt a fejekben

Vezetőedzőnk a vereség ellenére azért pozitívumokat is tudott említeni a Brassó elleni meccs után.

Hiába kezdett jobban a Brassó pénteken a Debreceni Jégcsarnokban, mégis a házigazda DEAC szerzett előny, az első harmad végén 2-0-ra vezettek a fekete-fehérek. A folytatás már nem alakult ilyen jól, ugyan a második etap elején már 3-0-ra ment a Debreceni Egyetem alakulata, viszont elveszítette egyik vezérét, Kirils Galohát, majd az erdélyiek is megérkeztek a meccsbe, sorozatban négy gólt rámoltak be, amivel a vezetést is átvették. Az 50. percben Kirill Krutov egalizált, majd jött a feketeleves, 66 másodperccel a vége előtt egy ütközést követően Dobmayer Dominik korcsolyája beleakadt a hálóba, a lendület miatt elmozdította a kaput, a játékvezetők pedig büntetőt ítéltek. David Levin állt a korong mögé, és nem hibázott, majd az utolsó pillanatokban szerzett üreskapus góljával végleg eldöntötte az összecsapást, a Corona Brasov 6-4-re nyert.

A lefújás után mesterünk, Vaszjunyin Artyom érthető módon nem volt elégedett. – Amit a mérkőzés előtt beszéltünk, azt egész jól betartottuk az első harmadban, kontrákból sikerült két gólt szerezni, hiába kezdett jobban az ellenfelünk. A második játékrészben, amikor Galohát elvesztettük, meg kellett keverni a sorokat. Itt is jól kezdtünk, gólt szereztünk, helyzeteket alakítottunk ki, utána viszont megint az történt, mint a legutóbbi Brassó elleni meccsen. Megindult mindenki gólt lőni, szétnyíltunk és teljes káosz volt a fejekben. Elfogadhatatlan egy erős első harmad után így játszani. Top légiósaink hibáznak, a fiatalok is, de nekik elnézhető, ahhoz, hogy fejlődjenek, tanulniuk kell és abban benne van a hiba. A harmadik harmadra megint úgy jöttünk ki, mint az elsőre, összességében a harmadikban is jobban játszottunk. Volt üreskapus helyzetünk, ahogy a másodikban is volt három egymás után, amik után gólt kaptunk. A végén a bírói ítélet olyan volt, amilyen. Az a csapat, amelyik nem képes 60 percen keresztül olyan szinten játszani, ahogy tud, az meg is érdemli, hogy ilyen legyen a vége. Azért akadtak pozitívumok is, egymás után két komoly meccset vívtunk egy erős Brassó ellen, most is két remek harmadot produkáltunk, ami nagyszerű teljesítmény, de nem elég 40 percig jól játszani. Most már látjuk, mik a problémáink, sejtjük, miért van ez, előbb vagy utóbb meg kell hoznunk a döntéseket, hogy merre tovább – összegzett vezetőedzőnk.

Az Erste Liga vasárnapi játéknapján ezúttal nem érdekelt a DEAC, az egyetemistákra legközelebb kupameccs vár, az újpesti fiatalok elleni visszavágót november 25-én, kedden 18.30-tól rendezik a Debreceni Jégcsarnokban.