Ráthonyi Borka bronzérmes a körversenyen

A tegnapi sikeres szereplés után a DEAC utánpótlásvívói ma is pástra léptek és sikerült újabb éremmel gazdagodni.

A Kanizsa Arénában ma ismét forogtak a kardok a Gerevich-Kovács-Kárpáti Reménység Körversenyen. A gyermek leány kard kategóriában Ráthonyi Borka a negyeddöntőig menetelt és itt ugyan vereséget szenvedett, de a vigaszágon ismét nyerni tudott, így végül a harmadik helyen végzett a 45 fős mezőnyben.

A fiúk ezúttal egy erősebb csoportban indultak, a versenyzők zöme két évnél volt idősebb a mieinknél és a fizikai különbség ki is ütközött, tapasztalatszerzésnek ugyanakkor remek lehetőség volt ez a verseny.

Gerevich-Kovács-Kárpáti körverseny, Kanizsa Aréna
U13 leány kard
Csoportmérkőzések: Ráthonyi Borka 5 győzelem/2 vereség, Kovács Aliz 2/3, Holicza Sára 2/4
64 között: Holicza–Gyenese (TGA VE) 10:6, Balsai (MTK)–Kovács A. 10:8
32 között: Ráthonyi–Malina (MATE-GEAC) 10:1, Nagy-Paládi (UTE)–Holicza 10:6
Nyolcaddöntő: Ráthonyi–Fodor (MVC) 10:3
Negyeddöntő: Nagy-Paládi (UTE)–Ráthonyi 10:6
Vigaszág: Ráthonyi–Jankó (Szent György VE) 10:8

Végeredmény: 1. Erős Abigél (KVSE), 2. Pásztor Emma (MVC), 3. Ráthonyi Borka és Tóth Myrtill (DVSZ), … 24. Holicza Sára, 33. Kovács Aliz

U14 újonc fiú kard
Csoportmérkőzések: Falucskai Levente 4 győzelem/2 vereség, Tóth Árpád 2/4, Reiger Hunor 2/4, Nyakó Botond 0/6
64 között: Reiger–Garcia-Megyesi (KVSE) 15:14, Falucskai–Szigeti (MVC) 15:5, Forgács (TGA VE)–Nyakó 15:8, Lontay (KVSE)–Tóth Á. 15:13
32 között: Decsi (KVSE)–Reiger 15:5, Koren (TGA VE)–Falucskai 15:5