Győzelemmel hangoltunk a tavaszi nyitányra

Sikeres főpróbán van túl a DEAC labdarúgócsapata, 3-2-re verték Urbin Péter tanítványai az MTK II-t.

Hajrájához érkezett a Debreceni Egyetem gárdájának felkészülése, a jövő heti tavaszi rajt előtt utolsó edzőmeccsét vívta Urbin Péter gárdája szombaton a Böszörményi úti campuson, az ellenfél az MTK II volt. Nem indult jól az összecsapás, a vendégek már a 11. percben vezetést szereztek, amit a szünetig meg is tudtak őrizni. Fordulás után összejött az egyenlítés, Rauf talált be az 54. percben. Kicsivel később már ismét a fővárosiaknál volt a fór, a hajrá azonban a fekete-fehérekről szólt, Tar, majd Tochukwu is gólt szerzett, amivel a DEAC 3-2-re nyerte meg a találkozót.

A cívisvárosiak január elején kezdték az alapozást, mely során több összecsapást is vívtak. A Hajdúnánást 6-1-re, a Mátészalkát 1-0-ra, az ózdiakat pedig 4-0-ra győzték le. A CSM Olimpia Satu Mare gárdájával szemben 2-1-re alulmaradtak, viszont az FC Unirea Tasnad csapatát 3-2-re legyűrték. A MOL Magyar Kupa legjobb 16 együttese között a Soroksárral mérte össze erejét a Debrecen, mely 1-0-ra kapott ki a Fradi fiókcsapatától.

Az NB III küzdelmei március 1-jén folytatódnak, az Északkeleti csoport 18. fordulójában a Tarpa SC vendégeként lépnek pályára a cívisvárosiak 14 órától.

Felkészülési mérkőzés
DEAC-MTK II 3-2 (0-1)
DEAC: Ratku – Lakatos, Herczku (Lénárt, 46.), Ujvárosi (Vincze, 25.), Szakács (Jankelic, 65.), Soltész, Rauf (Tomola, 65.), Kelemen (Batai, 65.), Török, Fekete (Tochukwu, 65.), Tóth (Tar, 65.).
Gól: Rauf (54.), Tar (76.), Tochukwu (85.), illetve Molnár (11.), Onder (62.)