A Debreceni Egyetem alakulata a harmadik és a negyedik játszmában már nem igazán tudta megszorongatni a hazaiakat.
Az előző héten a MAFC elleni meccsen megszakadt a DEAC röplabdázóinak remek sorozata a TippmixPro Férfi NB I Extraligában. A 3:0-s vereség után Fodor Antal legénysége vasárnap az éremesélyes Kazincbarcika otthonában lépett pályára. Vezetőedzőnk a bajnoki előtt azt mondta, hogy a Vegyész az esélyesebb, és sajnos nem is borult a papírforma.
A mérkőzés első pontját Vlad Pavliuk szerezte, nem sokkal később pedig 4:4-re módosította az állást az ukrán légiósunk. Ezt követően több hiba is becsúszott, így meglépett a Barcika. 12:8-nál Fodor Antal időt kért, ám ez sem hozott fordulatot. Gniecki ászaival még jobban kinyílt az olló (15:9). 18:12 után egy 4:0-s sorozattal próbáltunk visszajönni ebbe a szettbe. A felzárkózásunkat követően Gniecki egy újabb remek nyitással jelentkezett (23:19). A hátralévő időben megőrizte a fórját az ellenfelünk (25:22).
A második játékrészt meggyőzőbben indítottuk. Pavliuk és Tassev vezérletével 11:6-ra is vezettünk, ám nem sokkal később Lescay vette vállára a Vegyészt, így 15:14-nél már a házigazda állt jobban. A felvonás hajrájában Tassev megoldásainak köszönhetően szettlabdákhoz jutottunk. Végül ez az etap Gniecki elhibázott szervájával zárult (23:25).
Az elbukott felvonás után rendezte a sorait a kazincbarcikai gárda, ezt jelzi, hogy a harmadik játszmát 9:3-as szériával kezdte. A folytatásban sem tudtuk megközelíteni a vetélytársunkat. Elég egyoldalú küzdelmet láthatott a publikum, sajnos a saját dolgunkat több megingással is megnehezítettük. Elég csak arra gondolni, hogy a végjátékban zsinórban négy nyitást is elrontottunk (25:15).
A negyedik periódusban 7:7-ig tartottuk a lépést a hazaiakkal, majd megint jelentős lett a hátrányunk. Egy 4:0-s rohammal 13:10-ről 17:10-re változott az állás. A hátralévő időben küzdöttünk ugyan, de a különbséget nem tudtuk eltüntetni (25:20).
Jövő vasárnap újabb nehéznek ígérkező bajnoki vár ránk, hiszen a Kaposvárt fogadjuk a DESOK-ban.
TippmixPro Férfi NB I Extraliga alapszakasz
VRCK-DEAC 3:1 (25:22, 23:25, 25:15, 25:20)
Fotó: Derencsényi István
