Mándi Norbert szerint a Debreceni Egyetem alakulata jól reagált arra, hogy a Salgótarján nagyon megnyitotta a védőfalát.
A DEAC kézilabdacsapata az NB I/B előző fordulójában a Salgótarján elleni mérkőzést 40-31-es győzelemmel zárta a DESOK-ban. A meccs első játékrészében a Nógrád megyeiek tapadtak ránk, a szünetben is csupán két góllal vezettünk (16-14). Aztán a második félidőt egy 4-0-s sorozattal indítottuk, ezt követően pedig végig nagy előnnyel rendelkeztünk.
– Nem volt zökkenőmentes a felkészülésünk, mivel apróbb sérülés és betegség is nehezítette a dolgunkat. A mérkőzés elején többször is arra kértem a fiúkat, hogy a megszerzett labdák után nagyobb tempót diktáljunk, hiszen így profitálhattunk volna abból, hogy a Salgótarján támadás és védekezés között legalább egyet cserélt. Az időkérés után rendeztük a sorainkat, szerintem nem lett volna irreális, ha már a szünetben öt-hat góllal vezetünk. A végén zavart, hogy csak néhány támadást tudtunk kivédekezni. Főleg a kettes pozícióban akadtak gondjaink, bár ott olyan játékos játszott, aki betegséggel bajlódott a héten, ezért el is fáradt a hajrára. Az pozitívum, hogy Kiss Axel ezen a poszton nem okozott csalódást, a helyezkedése és a labdaszerzések miatt egyaránt dicsérhető. Ellenfelünk nem lepett meg minket azzal, hogy elővette a három-hármas védekezést. Megvannak azok a taktikai elemeink, amiket ebben az esetben előhúzhatunk. Ilyenkor a labda nélküli mozgás mellett a kreativitás is fontos. Kicsit hullámzó teljesítményt nyújtottunk, de annak örülök, hogy akadtak remek periódusaink is, ezekre építhetünk. Értékes ez a győzelem, hiszen a salgótarjániak a decemberi edzőváltás óta felfelé ívelő pályára kerültek. Reményeink szerint a folytatásban segítenek majd nekünk azzal, hogy a közvetlen riválisainktól pontot vagy pontokat lopnak – nyilatkozta Mándi Norbert.
Ezen a héten szünet lesz a másodosztályban, trénerünktől megtudtuk, hogy a játékosok így a hétvégén pihenhetnek.
– A frissítésen és a meglévő elemek csiszolásán fektetünk ezúttal nagy hangsúlyt, újdonságok elsajátítására ezúttal nem biztos, hogy időt szakítunk. Legközelebb Mezőkövesden lépünk majd pályára, biztos vagyok abban, hogy ott is nagy küzdelem vár ránk – zárta mondandóját vezetőedzőnk.
Fotó: Szolnoki László
