A DEAC jégkorongcsapatának mestere maximálisan elégedett volt a játékosok elszántságával.

A sérülések miatt megrövidült kispad ellenére is kiváló szezont zárt a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. A 2025/26-os idényben a fekete-fehérek ezüstérmet szereztek az OB1-ben, az Erste Liga küzdelmeit nagy csata után a negyeddöntőben fejezték be, akárcsak a Magyar Kupát. A debreceni hokisok nem ismertek elveszett korongot, még ha nem is úgy ment nekik a játék, a küzdőszellemük mindig vitte őket előre. A jégen töltött hosszú hónapok során sok szép sikert könyvelhettek el a Vaszjunyin Artyom-Berta Ákos edzőpáros által irányított sportolók, akik a fájó vereségek után is talpra tudtak állni és harcoltak a végsőkig.

– Az alapszakasz nem indult eredmények szempontjából úgy, ahogy szerettünk volna. Elégedettek voltunk a játék képével, viszont nem jöttek a pontok. Ez volt az egyik legfrusztrálóbb a szezon elején, de nyilván sejtettük, mi az oka, úgyhogy tizedik meccs környékén kicsit változtatni kellett egy-két dolgon, és onnantól kezdve, október közepétől januárig már az eredményekkel, a pontokkal is elégedettek lehettünk. Az egy nagyon erős időszak volt, akkor az egész mezőnyt tekintve az első, második helyen szerepeltünk. Talán túl jól is sikerült. Januárban, az első Gyergyó elleni győzelem után látszott, hogy nagy bajok kezdenek kialakulni a csapat körül, gondolok itt elsősorban a sérülésekre. Valamint a vizsgaidőszak is nehezítette a dolgunkat, hiszen együttesünkből többen is a Debreceni Egyetem hallgatói. Az egész január csak túlélésről szólt, az volt a célunk, hogy bekerüljünk a legjobb négybe, ez nagyon nehezen, de sikerült is – ezzel elértük a csapattal felállított titkos tervünket – fogalmazott Vaszjunyin Artyom, a DEAC jégkorongcsapatának vezetőedzője, majd rátért a play off-ra is.

– A rájátszás egy nagyon nagy kihívás, még úgy is, hogy volt előtte három hét pihenőnk, rajtunk az sem segített, mert annyi hiányzónk volt, hogy nem tudtunk normálisan edzeni, készülni. Ráadásul az utánpótlás-játékosaink közül a három legjobb visszalépett a felnőtt szerepléstől, azok, akikre számítottunk. Így háromsoros csapat lettünk, a sok jégidő miatt pedig hullámzóvá vált játékosaink teljesítménye. Ehhez képest az elődöntőben helytálltunk az OB1-ben, a fináléban pedig azzal a BJA-val kerültünk össze, amelyről az egész szezonban mondtam, hogy nem ott van a helyük, ahol voltak – ez be is bizonyosodott. Nehéz meccsek voltak, kevés hiányzott, a kapitányunk, Szita Donát elvesztése nagy érvágás volt, a sérültek miatt pedig a frissesség és az intenzitás folyamatosan probléma volt. Egy elvesztett döntő után nem egyszerű fölállni, pláne, hogy az aranyérem megszerzése lebegett a szemünk előtt. Mindenki csalódott volt, ami az Erste Liga negyeddöntőjében, az első mérkőzésen még érződött, utána ellenben nagyon összeállt a brigád, azt mondták a fiúk, ők nem akarják márciusban befejezni a szezont. Előreléptek a vezérek, nagyon komoly hangulat volt az öltözőben, győztes hangulat és kőkeményen beleálltak a negyeddöntőbe a fiúk. Ellenfelünk egy nagyon masszív, lendületes, hosszú cserepaddal rendelkező csapat volt, ők folyamatosan négy sorral tudtak játszani, mi nem. Ennek dacára az első és az ötödik meccstől eltekintve elégedettek lehettünk, csak épp hiányzott a szerencsefaktor. Óriási bravúr lett volna a csapattól a továbbjutás, így is összességében azt kell, hogy mondjam, megint csak jobban szerepeltünk, mint a realitás diktálta. Mindent elmond a fiúk hozzáállásáról, hogy Mozer például fél szezonon keresztül sérülten játszott, az utolsó összecsapáson is úgy vállalta a játékot, hogy a lábát nem tudta megemelni. De említhetnénk Galohát is, akinek szintén egészségügyi problémái voltak, egyszer januárban a mentő vitte el. Ugyanígy Haranhgy Bence is úgy állt bele az utolsó meccsbe, hogy több helyen is megsérült. Le a kalappal a srácok előtt, annál jobbat, olyan elszántságot és akarást, amit hallottunk az öltözőben az edzéseket, meccseket megelőzően, nem kívánhat egy edző. Szomorúak vagyunk, hogy nem jött össze, ugyanakkor majdnem a maximumot kihoztuk ebből a szezonból. Ugyanaz történt, mint tavaly, a sérüléshullám kicsinált minket. Mi nem olyan költségvetéssel rendelkezünk, mint a klubok nagy része az Erste Ligában, nekünk el kell dönteni, hogy a minőséget, vagy a mennyiséget választjuk, illetve a saját nevelésű játékosok terén sem állunk túl jól, bár vannak ügyes gyerekek az utánpótlásunkban, de rájuk még egy kicsit várni kell – ecsetelte a mester.

Mint kiderült, a szezon végeztével közel sem állt meg az élet, sőt. A levezető tréningek mellett a szakmai stáb már nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a 2026/27-es szezonra is a lehetőségekhez képest a legjobb kerettel tudjon majd kiállni a Debreceni Egyetem gárdája.

– Kaptak a srácok egy hét pihenőt, de közben már zajlanak a beszélgetések a jövő szezonnal kapcsolatban, hogy tudjuk, ki szeretne váltani és ki maradna. Nekünk is meg kell hozni a nehéz döntéseket, a költségvetést is figyelembe véve alakítjuk ki a jövő idényre a keretet. A légiósok közül már van, aki hazament, akik maradtak, levezetőedzéseken vesznek részt. A magot próbáljuk egyben tartani, a cél, hogy ne legyenek nagy változások, valószínűleg megint egy-két magyart és egy-két légióst kicserélve próbálunk hasonló mentalitású, játékstílusú csapatot kialakítani, mint ami tavaly, meg idén volt. Nem áll meg az élet, sőt, sok dolgunk van Berta Ákossal, naponta érkezik 10-15 játékos az ügynököktől, akiket le kell szűrni, majd utána, akik átmentek az első körön, azokat át kell nézni, a videókat megnézni, megvizsgálni, hogy a stílusuk, tudásuk, teljesítményük megfelel-e arra, hogy felvegyük őket a listánkra – mondta a debreceniek mestere, akire szerdától az U18-as válogatottnál is bőven vár feladat.