A sereghajtónál zárja az alapszakaszt a DEAC

Szombaton 18 órától utolsó bajnoki mérkőzését játssza a DEAC kosárlabdacsapata az NB I. A-csoportjának alapszakaszában Szegeden. A házigazdának a kiesés elleni csata, míg a hajdúságiaknak a 6. kiemelés megszerzése szempontjából nagyon fontos a találkozó.

Az előző héten a Kaposvár ellen sorozatban harmadik mérkőzésüket veszítették el a Debreceni Egyetem kosarasai a bajnokságban, mellyel eldőlt, hogy biztosan nem lesz pályaelőnyük a rájátszás első körében. A playoffban való részvételt a kiváló évkezdésnek köszönhetően már hetekkel korábban bebiztosították Mócsán Bálinték, egy kérdés viszont még nyitott maradt az utolsó fordulóra: hányadik helyen végeznek az alapszakaszban. A képlet nem bonyolult, egy győzelemmel biztosan a 6. pozíciót kaparintják meg, melynek köszönhetően a szintén szombaton megrendezésre kerülő Kaposvár-ASE mérkőzés győztesével játszanának a negyeddöntőben. Vereség esetén viszont lecsúszhat a csapat a 7. helyre is, amennyiben a Honvéd legyőzi otthon a Sopront, mely egyben azt is jelentené, hogy a Szombathellyel vívhatnának három győzelemig tartó párharcot a legjobb nyolc között.

A Szeged ezzel szemben az „életéért” küzd, hiszen a kisesés ellen menekülnek. A győzelmek számát tekintve ugyan az Oroszlány előtt járnak, de egy adminisztrációs hibának köszönhetően pontlevonással sújtották őket, így csak abban az esetben kerülik el az utolsó helyet az alapszakaszban, ha legyőzik a DEAC-ot, és az OSE kikap hazai pályán. A Tisza-partiakat jelenleg Andjelko Mandics irányítja, aki a mögöttünk álló három szezonban a cívisvárosiak vezetőedzője volt, de Djordje Drenovac és Neuwirth Bence személyében két korábbi debreceni közönségkedvenc is a Szedeákot erősíti.

A csongrádiak eddig egy nagyon peches szezont tudhatnak magukénak, melyet az is tovább erősített, hogy elsőszámú irányítójuk, Vuk Vilikics nemrégiben megsérült, s az is biztossá vált, hogy ebben a szezonban már nem léphet pályára. Az idei kiírást így három légióssal kell befejeznie a Szegednek, ugyanakkor a Drenovac-Moss-Records trió már korábban bizonyította, hogy a legjobbakkal is képes felvenni a versenyt. Rajtuk kívül a magyar válogatott Cseh Botond, és a Debrecenben szintén megforduló Kerpel-Fronius Gáspár kapják a legtöbb időt, de Nuwirth mellett Mucza Tamás, Zsíros Péter és Anda Dávid is hasznos kiegészítői a csapatnak.

A mérkőzés esélyese egyértelműen a DEAC, hiszen a tabellán elfoglalt helyezésen, a keretek erősségén és a szezon során mutatott játékon kívül az is mellettük szól, hogy legutóbbi három szegedi fellépésükről győzelemmel távoztak. A Szedeákot ugyanakkor nem szabad leírni, hiszen az elmúlt hetekben háromból kétszer is diadalmaskodtak, a cívisvárosiak játéka pedig a biztos playoff-részvétel tudatában kissé elkényelmesedett az utóbbi időben, mely az életéért harcoló ellenfél otthonában biztosan nem fog beleférni.