Kétszer is egyenlített a DEAC U16-os csapata a Kelen otthonában, de a harmadik hazai gólra már nem sikerült válaszolni.
A fővárosba utaztak Rácsai Lajos tanítványai, hogy szombaton összecsapjanak a közvetlen rivális Kelen csapatával. Ősszel elvitte a pontokat Debrecenből a zöld-fehér alakulat, ezért szerettünk volna visszavágni.
Egy rendkívül szűk és kemény talajú pályán játszottunk, ami nagyban nehezítette a dolgunkat, a mérkőzés elején egyértelműen látszott, hogy a hazai pálya előnye komoly feladatot fog jelenteni csapatunknak. Az első 10-15 percben a Kelen szépen játszott és időnként veszélyt is jelentett a kapunkra, viszont igazán nagy lehetőség nem adódott előttük. Ezt követően szépen belerázódtunk a mérkőzésbe, taktikailag is megtaláltuk a helyes pozíciókat és területeket, aminek köszönhetően ellenfelünk nem igazán tudott kijönni saját térfeléről, labdaszerzéseink után pedig rendre komoly helyzeteket alakítottunk ki, amiből azonban sajnos egyet sem sikerült gólra váltani. Vagy a kapus védett hatalmas bravúrral, vagy mi voltunk pontatlanok, így a félidő gól nélküli döntetlennel zárult.
A második etap sajnos balszerencsésen indult számukra, ugyanis egy rosszul pattanó labdát követően megítélt szabadrúgásból ellenfelünk megszerezte a vezetést. Természetesen nem adtuk fel és magasabb fokozatra kapcsoltunk, aminek köszönhetően nagyon hamar sikerült labdát szereznünk az ellenfél kapuja előtt, amiből Császár Márk egyenlített. Nem tartott ugyanakkor sokáig a döntetlen állás, ugyanis egy védelmi hibát kihasználva ismét ellépett ellenfelünk és már 2-1-re vezetett. A csapat hozzáállását dicséri, hogy most is hamar felálltunk és Kiss Sebestyén szögletből közvetlenül a hálóba juttatta a labdát, ezzel ismételten visszahozta a csapatot a meccsbe. A mérkőzés záró szakaszában sajnálatos módon kapusunk, Székely Csanád kézsérülést szenvedett, aminek következtében percekig állt a játék. Ez a szünet minket zavart meg jobban, ugyanis az újrakezdés után egy pontrúgást követően az ellenfél játékosa elé pattant a labda, aki hatalmas gólt szerezve döntötte el a mérkőzést a hazaiak javára. Az utolsó percekben még próbálkoztunk, voltak helyzeteink, azonban egy újabb sérülés következtében létszámhátrányba is kerültünk, így nem tudtunk már egyenlíteni.
MLSZ Regionális U16 Kiemelt Kelet 19. forduló
Kelen BVB – DEAC: 3-2 (0-0)
DEAC: Székely (Faragó 72’) – Kozma Be. (Molnár 54’), Kiss S:, Csanálosi (Hegedűs 68’), Császár (Tóth M. 72’), Nagy Á., Gulyás, Toka, Kozma Ba., Bodolai (Kiss M. 46’), Bakó
Vezetőedző: Rácsai Lajos
Gólszerzők: Császár 51’, Kiss S. 58’
Rácsai Lajos: Rendkívül dühítő mérkőzést játszottunk ismételten a Kelen csapatával, ahol úgy gondolom legalább egy pontot megérdemeltünk volna még úgy is, hogy az egyébként foghíjas keretünkből ma további két játékos, köztük a kapusunk is kidőlt. Ha az első félidőben pontosabbak vagyunk a befejezéseknél akár egy magabiztos győzelem is lehetett volna ebből, viszont technikai és mentális hibák következtében nem sikerült megszereznünk egyetlen alkalommal sem a vezetést. Nem tudok mást tenni, mint jobbulást kívánni a betegeknek, mielőbbi felépülést a sérülteknek és bízni abban, hogy jövő héten lesz egészséges kapusunk a bajnokira.
