Félóráig tartottuk a lépést az akadémistákkal

Az első negyedben jól játszott a DEAC U12-es csapata, de a második etap közepétől érvényesítette a papírformát a Várda.

Szabó János ifjoncai Szabolcs vármegye felé vették az irányt szombat reggel, hogy ismét összemérjék erejüket a Várda akadémistáival. Egyszer már megleptük a piros-fehéreket, októberben 2-1-re legyőztük őket, reméltük, ismét sikerül borítani a papírformát.

Jó ritmusban kezdtünk, szemre tetszetősen, tudatosan futballoztunk, a bátor játék eredményre is vezetett, a 7. percben Szabó Zalán révén megszereztük a vezetést. Ha pontosabbak vagyunk a végjátéknál, meg is duplázhattuk volna előnyünket. A második etap elején is partiban voltunk a szabolcsiakkal, viszont a második felétől visszaesett teljesítményünk, egyre többször hibáztunk. Ezt büntették is a házigazdák és nagyszünet előtt fordítottak.

A harmadik játékrésztől egyértelműen a piros-fehérek domináltak, többet birtokolták a labdát, nyomás alá helyeztek minket. Fokozatosan felőröltek minket és újabb két góllal toldották meg találataik számát. Az utolsó negyedben sem tudtunk megújulni, hiányzott a lendület a játékunkból. Ebben a periódusban is bevette kapunkat a Várda és 5-1-re nyerte a mérkőzést.

MLSZ Országos U12 Északkelet 22. forduló

Várda LA – DEAC: 5-1 (0-1, 2-0, 2-0, 1-0)

DEAC: Koós – Fedor, Pelles, Szabó, Juhász, Zolnai-Tóth, Birizdó, Váradi, Tóth M.

Cserék: Sándor, Mosolygó, Nagy G., Bagdán, Veres, Tóth A.

Vezetőedző: Szabó János

Gólszerző: Szabó 7’

Szabó János: Különböző okok miatt foghíjasabb kerettel vágtunk neki ennek a hétvégének. Ismét jól kezdtük a találkozót, az első negyedben a mi akaratunk érvényesült, többször is a hazaiak védelme mögé tudtunk kerülni, és egy gyors átmenetből a vezetést is sikerült megszereznünk. Ezt követően labdánk volt az előnyünk növelésére is, de ezúttal a kapufa nem velünk volt. A második negyed közepétől már képtelenek voltunk huzamosabb ideig labdát birtokolni, a nagyobb nyomás következtében jöttek a menetrendszerű hibák is, amit figyelmetlenséggel is tetőztünk. A második félidő szintén nem rólunk szólt, fizikálisan felőrölt bennünket az ellenfelünk, és teljesen megérdemelten nyerték meg ezt a párharcot. Sajnos a mérkőzéseken belül is nagyon hullámzó tud lenni a teljesítményünk, a kritikusabb periódusokat nem igazán tudjuk átvészelni, ehhez nagyobb kiegyensúlyozottságra lenne szükségünk a jövőben.