Hazai győzelemmel kezdtük a párharcot

A Debreceni Egyetem alakulata a negyedik szett végén a szakadék széléről táncolt vissza, ez pedig döntőnek bizonyult.

A DEAC női röplabdacsapata vasárnap hazai környezetben megkezdte az Emericus elleni oda-visszavágós párharcot. Amelyik gárda sikerrel veszi ezt az akadályt, az ötödik helyért küzdhet a folytatásban az NB II-ben, míg a vesztes legjobb esetben a hetedik pozícióban zárhat.

Meggyőzően indítottuk a találkozót, hamar nagy előnyre tettünk szert (8:2). A folytatásban is őriztük a fórunkat, így a végjátéknak kényelmes helyzetből vágtunk neki (20:15). Ugyan a vendégek faragtak a különbségen, ám a fordítás nem jött össze nekik (25:22).

A második játszmában fordult a kocka, mivel az Emericus lógott meg (2:8). Ezt követően sem tudtunk igazán felpörögni, ezért ezt a játékrészt simán behúzták a vendégek (15:25).

A harmadik felvonás is a fővárosiak szempontjából alakult jól. A szett derekán nyolcra duzzadt a hátrányunk (6:14), néhány perccel később pedig még jobban kinyílt az olló (12:21). A végjátékban sem jött nagy fordulat (16:25).

A negyedik periódusban egy ideig nekünk kellett futnunk az eredmény után. Sokáig úgy tűnt, hogy hátrányból vághatunk neki a második találkozónak. Elég csak arra gondolni, hogy 10:16 és 17:22 is volt az állás. Aztán megkezdtük a felzárkózást, és végül 26:24-re nyertük ezt a játszmát.

A nagy fordítás szárnyakat adott nekünk, az ötödik etapot végig kézben tartottuk. 8:3-as sorozattal nyitottuk ezt a szettet, a végére pedig két számjegyű differencia alakult ki (15:5).

Jól kezdtük a mérkőzést, de a végén sokat hibáztunk, így majdnem kicsúszott a kezünkből az első szett. Próbáltunk változtatni, de nem találtunk magunkra. A negyedik szettben 17:22-ről tudtunk fordítani, majd az ötödikben már nem volt kérdés, így az ellenfél kezében lévő meccset fordítottunk meg. A végjátékban nyújtott teljesítményt kell vinnünk magunkkal Budapestre, ez lesz majd a győzelem kulcsa. Gratulálok a lányoknak, a szurkolóknak pedig köszönjük a támogatást! – nyilatkozta vezetőedzőnk, Kuszkó Zsolt.

A második meccset jövő vasárnap rendezik meg az Emericus otthonában.

NB II 5-8. helyért, 1. mérkőzés
DEAC-Emericus-BDSE 3:2 (25:22, 15:25, 16:25, 26:24, 15:5)

Fotó: Szolnoki László