A DEAC U15-ös csapata komoly skalpot gyűjtött be szombaton, egy góllal bizonyult jobbnak a 2. helyen álló Ikarusnál.
Élcsapat várt szombaton Kertész Tamás legénységére, ugyanis a bajnoki ezüst egyik várományosát, az Ikarust fogadták. Az esélyek a fővárosiak mellett szóltak, de ősszel is megszorongatták fiataljaink a piros-kékeket, így reméltük, ezúttal borítják a papírformát.
Aktívabban kezdtek a vendégek, egymás után több szögletet is elvégezhettek, ám ezek nem jelentettek veszélyt kapunkra. Ahogy telt az idő, egyre bátrabban futballoztunk, bár az összjáték akadozott, mi is eljutottunk a tizenhatosig. A fővárosiak próbáltak minket nyomás alá helyezni, ők birtokolták többet a labdát, de hátsó alakzatunk biztosan állt a lábán. A 23. percben mi örülhettünk: egy bedobás után Ungvári Zalán két védő ellen nyert párharcot, majd tű pontosan adott laposan középre, a hosszún érkezett Nagy Róbert, aki bevette az üres kaput. Hamar meg is duplázhattuk volna előnyünket, de Ungvári 16 méteres lökete a kapufán csattant, majd a félidő vége előtt Szabados fejesét védte bravúrral ellenfelünk cerberusa.
A térfélcserét követően inkább a küzdelem dominált, mint a szép játék, a piros-kékek próbálták eltüntetni a hátrányt, ám hátul jól zártunk, nem volt rés a falon. Abszolút partiban voltunk az Ikarussal, nem látszott a pályán, melyik az élcsapat és melyik van a középmezőnyben. Közeledve a mérkőzés hajrájához, Török Balázs zárhatta volna le a párharcot, de ziccerben hibázott. Az utolsó percekben beszorultunk védőharmadunkba, a hármas sípszó előtt Magyari Levente mutatott be egy bravúrt a vonalon, ennek is köszönhetően egy feszült hangulatú mérkőzésen, borítva a papírformát, legyőztük az Ikarust.
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 22. forduló
DEAC – Ikarus BSE: 1-0 (1-0)
DEAC: Magyari – Bujdosó (Hidi 71’), Lakatos, Ungvári (Laczikó 65’), Bai (Csernyik 41’), Nagy R., Szabados (Török 53’), Mányi (Nagy P. 65’), Bojtor, Greskó, Vatai
Vezetőedző: Kertész Tamás
Gólszerző: Nagy R. 23’
Kertész Tamás: Egy nem túl színvonalas mérkőzésen, de rangadóhoz méltó óriási csatában (a pályán belül és kívül is), jó játékvezetés mellett, megérdemelt győzelem született, köszönhetően végre a remek kapusteljesítménynek is. Büszke vagyok a fiúkra, mert ez egy érett, a körülményekhez jól alkalmazkodó játék volt, sok jó egyéni teljesítménnyel. A mérkőzés legjobbjának Vatai Noelt választottam.
