Mándi Norbert örül annak, hogy a Debreceni Egyetem alakulatának kerete sikeréhes kézilabdázókkal bővült.
Nem sokat teketóriázták kézilabdázóink, hiszen hétfőn két edzéssel indították az alapozást. Délelőtt kondival egybekötött felmérések szerepeltek a programban, majd délután a yo-yo szakaszos pályatesztet (ebben Kiss Axel lett a legjobb) a szezonindító foci követte. Nem volt teljes a keretünk, hiszen Erdei Benedek nyakába vasárnap még az U20-as Eb-n akasztottak aranyérmet Kolozsváron, míg Bakó Ádám betegség, Konyári Dániel pedig egyéb elfoglaltság miatt nem vett részt a foglalkozásokon.
– Szeptember első hétvégéjén rajtol az NB I/B, így nagyjából másfél hónapig tart a felkészülés, ennyi idő szerintem elegendő lesz – kezdte a beszélgetést Mándi Norbert. – Ez az időszak olykor elég monoton, ezt az egyhangúságot igyekszünk megtörni. A profiknál két keményebb edzés után egy lazább jön, mi is igyekszünk a terhelés és a pihenés ideális arányát megtalálni. A harmadik hét ígérkezik a legnehezebbnek, hiszen ekkor tíz edzésünk lesz. Nem a nulláról vágtunk neki a munkának, hiszen az előző napokban mindenkinek házi feladatokat kellett elvégeznie. Az eddigi tapasztalatok alapján ezeket az összes játékos becsülettel elvégezte. Az elején még a felmérések lesznek az előtérben, az eredményekből kiderül, hogy mennyi úgymond száraz futás kell a folytatásban. Csapatépítő programokat is szervezünk, ezeknek köszönhetően jobban össze tudnak kovácsolódni a régi és az új játékosok. Picit szeretnénk változtatni az edzések felépítésén, továbbá több újdonsággal készülünk, valamint a mentális dolgokra is még nagyobb hangsúlyt fektetünk. Külön-külön el fogjuk mondani a srácoknak, hogy mit várunk el tőlük. Minden játékosnak vannak erősségeik, ezekre kell építenünk. Öt edzőmeccs szerepel a terveink között, a Szegeddel, a Békéssel, a Cegléddel és a Mezőkövesddel csapunk majd össze, utóbbi csapattal kétszer is – mutatott rá a vezetőedző.

A nyáron jelentősen átalakult a keretünk, hiszen Hermann Ákos, Maródi Ádám, Csabai Gergely, Kurucz Máté, Molnár Balázs és Portik-Dobos Szabolcs is távozott, a helyükre pedig Török-Vida Zsombor, Kristóf Mátyás, Erdei Benedek, Szepesi Zsombor, Rea Barnabás érkezett, mellettük két fiatal tehetségünk, Kató Benedek és Konyári Dániel került fel a felnőttekhez. Az újak nem kerteltek, hiszen kijelentették, hogy a feljutás lebeg a szemük előtt.
– Örülök, hogy magasra tették a lécet a fiúk, bár én mindig szeretek óvatosabban fogalmazni, mivel úgy gondolom, a szavaknál a tettek sokkal fontosabbak. A vezetőséggel még nem beszélgettünk az elvárásról, így erről ebben a pillanatban nem tudok pontos információt adni. Összességében elégedettek vagyunk az átigazolásokkal, hiszen olyan játékosok érkeztek, akik megalkuvás nélkül küzdenek majd a célok eléréséért. Szerencsére azokat az embereket tudtuk szerződtetni, akiket akartunk – világított rá Mándi Norbert.

Jelenleg az még nem világos, hogy milyen erős mezőny gyűlik össze a másodosztályban idén.
– Valóban sok a kérdőjel, mivel több csapat eddig semmilyen információt nem osztott meg az erősítésekről. Legutóbb elég kiegyenlített volt a bajnokság, most nekem valami azt súgja, hogy ennyire kis különbségek nem lesznek. Egyébként ez egy olyan pontvadászat, amelyben nehéz előre jósolni, ugyanis kis túlzással bárki megverhet bárkit – hangsúlyozta szakvezetőnk, aki hozzátette, hogy a hírek szerint a Cegléd, a Rákosmente és a Százhalombatta is aktív az átigazolási piacon.
Fotók: Derencsényi István
